AKTUÁLIS HÍREINK
Emberkereskedelem elleni tevékenységünkről írt a Magyar Nemzet Online
Magyart menekítettek a puccs alatt Vasárnap délelőtt érkezett haza az a magyar állampolgár, akit a törökországi puccskísérlet közben menekített ki az országból a külügyminisztérium a Baptista Szeretetszolgálat segítségével. A 35 éves délmagyarországi nőt prostitúcióra akarták kényszeríteni Izmirben.
Egy nagyszerű hét a régi mesterségek és a művészetek jegyében
Sárosd – Tizenharmadik alkalommal rendeztek alkotótábort a Farkas Gyula Baptista Általános Iskolában. A programok július 11-től egész héten át váltották egymást, még a szerda esti vihar sem tudta kedvét szegni a résztvevőknek.
Fejér megye elismerése a jubileum alkalmából
Velence – Oklevelet adott át július 12-én, kedden Fejér Megye Közgyűlése nevében Tanka Csaba alelnök Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat alapító elnökének a 20 éves munka elismeréseként. A segélyszervezet két évtizedes tevékenységét bemutató kiállítás a Velence Korzó galériájában július 17-én, vasárnapig látható.
Vizet osztottak az önkéntesek
Budapest – A kánikulai hőség miatt vizet osztottak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai július 12-én, kedden délután a Nyugati Pályaudvarnál, a WestEnd előtti téren. Az akciót a BUSZESZ Élelmiszeripari Zrt. segítségével szervezték meg az önkéntesek, ezerötszáz félliteres, Veritas Gold szénsavmentes ásványvizet kaptak azok, akik éltek a lehetőséggel.
Eu Aid Volunteers Programme
Under the framework of 'EU Aid Spreading: Maximize the capacity of the hosting organizations to be involved in and prepared to the Eu Aid Volunteers Programme' in which Hungarian Baptist Aid is involved as implementing partner- our colleague is representing HBAid on EUAV ( Eu Aid Volunteers) Training of Trainers in Bologna, Italy.
Games, Music and English – with American Volunteers for the Children in Need
Ibrány, Nyírbogdány – Hungarian Baptist Aid, in cooperation with Baptists on Mission, organized English camps involving American and Hungarian volunteers in two settlements of Nyírség, Hungary.
Nyelvtanulás az alapvető értékek jegyében
Sárosd – Július 8-án, pénteken délután mozgalmas gálával zárult a negyedik nyári tábor a Farkas Gyula Baptista Általános Iskolában.
Angolul, játékosan és zenével – amerikai önkéntesekkel a nehéz sorsú gyerekekért
Ibrány, Nyírbogdány – Amerikai és magyar önkéntesek bevonásával angol nyelvű táborokat szervezett a Baptista Szeretetszolgálat a két nyírségi településen is.
Kiállításnyitó az alapítás városában
Velence – A Baptista Szeretetszolgálat idén 20 éves. A segélyszervezet a Velencei-tó partján lévő településen „született”, ott alapította Szenczy Sándor lelkész, akit egyébként a városban díszpolgárrá választottak. A küzdelmes és eredményes múltra emlékezve készítettek a szervezet munkatársai egy vándorkiállítást, amely július 12-én, kedden 11 órakor mutatkozik be a Velence Korzón.
Tisztelet és részvétnyilvánítás az elhunyt tűzszerészek özvegyeinek
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat „Tisztelet a Hősöknek” programjának részeként 100-100 ezer forint kegyeleti támogatást ajánlott fel a pénteki tragédiában elhunyt tűzszerészek családjainak, valamint a robbanás egyetlen túlélőjének, akit a Honvédkórházban ápolnak.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149