AKTUÁLIS HÍREINK
A Baptista Szeretetszolgálat közleménye a házi segítségnyújtás szolgáltatásáról
A legszegényebb magyarok között
Vésztő - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai az elmúlt hetekben bejárták hazánk számos települését, olyan helyszíneket keresve fel, ahol súlyosan nélkülöznek az emberek. Ellátogattak például hajléktalanszállókra, népkonyhákra, és a rászorultság egyéb állomásait is megjárva tapasztalataikat riportokban rögzítették. A tervek szerint kiadvány készül.
Amerikai egészségügyi csoport járt Ukrajnában
Kárpátalja - A Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével újabb amerikai egészségügyi csoport dolgozott az elmúlt napokban a kárpátaljai rászorultakért.
Kitüntették a hős pilótákat
A honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb kitüntetéssel, a Hazáért Érdemjellel tüntette ki Hende Csaba augusztus 17-én Litauszki Zoltán alezredest és Horváth László őrnagyot, akik sikeres kényszerleszállást hajtottak végre a honvédség egyik Jak-52-es oktatógépével, miután az a levegőben kigyulladt.
Kis betegek szeretettel meghintett tábora Seregélyesen
Seregélyes – Sok spontán ölelés és mosoly: ilyen jeleneteknek lehetett tanúja mindaz, aki meglátogatta a seregélyesi baptista általános iskola alapítványának daganatos táborát az elmúlt héten.
Meghívó
A Baptista Szeretetszolgálat 2015. augusztus 29-én (a nyári szünet utolsó szombatján) 11-18-óráig a „Tisztelet a Hősöknek” program részeként szeretettel meghívja a rendészeti, rendvédelmi, mentő, tűzoltó, katasztrófavédő, pénzügyőr, NAV dolgozók, katonák gyermekeit a Lurdy házban található, Lurkó Bill Vadnyugati Élményvárosba egy nagy nyárbúcsúztatóra. A jelentkezőket szeretnénk megajándékozni egy élménnyel és egy ajándékkal!
Öt éve történt
A Tisztelet a Hősöknek program tiszteleg Gamauf János (1981-2010) rendőr főtörzsőrmester előtt, aki öt éve augusztusában szolgálatteljesítés közben kapott halálos lövést. Egy sötétben megbúvó fiatal férfi az ott intézkedő rendőrre és az ellenőrzött gépkocsira adott le több lövést. A rendőr főtörzsőrmester és a személyautó egyik utasa a lövések következtében a helyszínen életét vesztette.
Történelmi segítség
A Sziklakórház Atombunker Múzeum a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszerben megdöbbentő hitelességgel kelti életre a II. világháború és az 1956-os forradalom történéseit, ami különleges élményt nyújt a rászoruló gyermekeknek szervezetett programok palettáján.
Megérkeztek a következő tanév anyanyelvi önkéntesei
Velence – Megérkeztek azok az anyanyelvi önkéntesek, akik a következő tanévben segítik majd a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeiben az angol nyelv tanítását. A nyolc jelentkező néhány napos felkészítésen vesz részt Velencén, mielőtt megismerkednének iskolájukkal.
Hollandiai önkéntesek Kelet-Magyarországon
Tiszaszalka – Minap huszonnyolc önkéntes érkezett Hollandiából, akik a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével tíz napon át segítették a rászorulókat.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151