Aranyanyu-díj: munkatársunkra, Toszeczky Renátára is lehet szavazni!
Author: Főadmin Date: 2015. november 09., hétfő 11:56
A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Első alkalommal 2011. november 25-én osztották ki a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó pénzjutalmat. Eddig évente hat díjat adtak át, 2015-től azonban a négy kategóriában összesen nyolc díjazottat becsülnek meg ilyen módon.
A díj honlapján az alábbiak olvashatóak Renátáról: „Toszeczky Renáta nem ismeri a félelmet, vagy ha mégis, akkor nagyon bátor nő. A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni koordinátora, ami azt jelenti, hogy olyan lányoknak, nőknek segít egy védett, titkos házban, akiket fogva tartóik megaláztak, bántalmaztak, szexrabszolgaként tartottak, gyakran prostitúcióra kényszerítettek. Renáta a védett házba sokszor gyerekeikkel együtt menekülő lányoknak ad esélyt az újrakezdésre. Szociális munkás, de ennél jóval több: barát, tanító, társ a bajban. Nem tudja és talán nem is mindig akarja a munkát elválasztani az életétől. Mindent teljes személyiségével csinál. Ha felügyelet kell, bent alszik a védett házban, ha kell játékot, ruhát szerez, ha szükséges, a hivatalokkal harcol klienseiért. Jelölője még mindig veszélyben van, személyazonosságát titkolnunk kell, de mivel Renátának köszönheti az új életét, amit csak lehet vállal érte. Renáta viszont a mindennél is többet vállal klienseiért: őszintén szereti őket. De nem őrülten, hanem okosan. Ahogyan eddigi életükben még senki.”
Szavazni november 22-ig lehet a díj honlapján, az aranyanyu.hu oldalon.
RELATED NEWS
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.