“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

Előadás a drogfogyasztás veszélyeiről kétszáz diák előtt

Esztergom – A kábítószer-fogyasztás veszélyeiről és a droggal kapcsolatban számos egyéb, fontos tudnivalóról tartott előadást a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa minap kétszáz diák előtt.

Ízek, formák, barátságok: nagyszerű hazai siker a 21. gasztronómiai versenyen

Tapolca – Április 12-én, kedden rendezte meg a Széchenyi István Baptista Gimnázium és Szakközépiskola hagyományos nemzetközi gasztronómiai versenyét, amelyre Németországból, Franciaországból és Lengyelországból is érkeztek csapatok. A tapolcai fölény vitathatatlan volt.

Baptista adomány Görögországban: éhező és szomjazó gyermekeken segített a csoport

Polykastro – Éhező és szomjazó gyermekeket talált és kiszolgáltatott családokat látott el a legszükségesebb élelmiszerrel, higiéniai eszközzel, vízzel, főzéshez használható gázégőkkel a Baptista Szeretetszolgálat csapata Görögországban.

Technikai segítségnyújtás önkénteseket küldő szervezetek részére

Budapest – Az Európai Unió által segélyezett országokban önkéntesek is dolgoznak. Az őket koordináló szervezetek munkájának hatékonyabbá tétele érdekében indult program, melyben feladatokat vállalt és kapott a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi részlege is.

Jásztelek szegényein segített a segélyszervezet

Jásztelek – A Baptista Szeretetszolgálat a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésben április 5-én, kedden mintegy hatszáz rászorulónak osztott ruhát, tartós élelmiszert és higiéniai eszközöket a településen. A segélyszervezet adományozási igazgatósága ezzel az akcióval folytatta a legszegényebbek érdekében végzett idei munkáját.

Orsós Gyuri világa: felhívjuk a figyelmet az autistákra

Pécs – Az ENSZ 2007-ben jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, amely tízmilliókat érint a Földön. A Pécsi Újság minap egy írást közölt a Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézményéről, bemutatva Orsós Györgyöt, aki autistaként az ott élő gondozottak egyike.

Elismerés és köszönet érkezett a Horvát Vöröskereszttől

Slavonski Brod – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, magyar és külföldi önkéntesei a migrációs krízishelyzet kialakulásától kezdődően folyamatosan a „frontvonalon" dolgoztak egy tucatnyi helyszínen, nem csak Magyarországon, hanem Szerbiában és Horvátországban is. A Horvát Vöröskereszt ezt a munkát ismerte el egy oklevéllel.

Csók, pótanyu

Debrecen, Budapest – A Magyar Nemzet hétvégi mellékletében jelent meg március 26-án,szombaton Herczeg Szonja riportja a családok átmeneti otthonairól. Ezt idézzük.

The Croatian Red Cross sent its Recognition and Thanks to HBAid

Slavonski Brod – Since the migration crisis began in Europe, the workers and volunteers of Hungarian Baptist Aid continuously worked at several places of the "front line", not only in Hungary, but in Serbia and Croatia. The Croatian Red Cross sent its recognition and thanks.

Világbajnoki ezüstérem Portugáliában

Caldas da Rainha (Portugália) – A közelmúltban rendezték meg Portugáliában a kempó nyílt harcművészeti világbajnokságot. A rangos eseményen a magyar Zen Bu Kan Kempo sportági szövetség válogatottjának tagjaként immár második alkalommal vett részt a seregélyesi baptista általános iskola nyolcadik osztályos tanulója, Csizmadia Dániel, a Sárosdi Kempo SE versenyzője, aki világbajnoki ezüstérmes lett.

Lap tetejére