Közös ételosztást szervezett a Baptista Szeretetszolgálat és az Óbudai Egyetem
Author: Főadmin Date: 2023. február 18., szombat 17:34
Közös ételosztást szervezett mára az Óbudai Egyetem és a Baptista Szeretetszolgálat, a humanitárius műveletek menedzser szakképzésben résztvevő hallgatók és a segélymunkások háromszáz adag meleg ételt biztosítottak a kerület rászoruló lakóinak és más fővárosiaknak.
Az országban egyedülálló képzés résztvevői azt gyakorolták, hogy egy esetleges katasztrófahelyzetben miként kell főzőpontot kialakítani, működtetni, a rászorulókat ellátni, élelmezni. A hallgatók egy része a tervek szerint rövidesen Törökországban kamatoztathatja megszerzett tudását, segítve a túlélőket. A mai osztáson – ahol mások mellett ott volt Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Gál Dávid ügyvezető igazgató és professzor Rajnai Zoltán, a kar dékánja is – közel százan a helyszínen fogyasztották el a babgulyást, a többi adag ételt munkatársaink az egyik hajléktalanszállón osztották ki. A gulyáságyú körül a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának önkéntesei segédkeztek.
Az angol nyelven folyó humanitárius műveletek menedzser képzést 2021-ben indította el az Óbudai Egyetem, amelyre több országból érkeztek hallgatók, akik arra kapnak felkészítést, hogy kormányzati és más karitatív szervezetek munkatársaiként nemzetközi környezetben legyenek képesek különféle humanitárius tevékenységet folytatni. A Baptista Szeretetszolgálat vezetői a szak oktatói között vannak.