„Tisztelt Adományozási Igazgatóság!

Úgy illene, hogy hivatalos formát adjak e levélnek. Úgy hiszem azonban, hogy a forma ebben az esetben nem lenne összhangban a tartalommal. 2015. december 12. nagyon emlékezetes nap lett a pocsaji község életében! Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni azért a nagylelkű, önzetlen segítségért, amelyet irányunkba mutattatok, a rászorulóknak nyújtottatok!

Megkerestelek Titeket és meghallottátok a szükség hívó szavát. Az első kérdésetek az volt, hogy mire lenne szükségünk? Gondoltam magamban, mindenre: ruha, cipő, takaró, kabát…. Hány fő részére? – hangzott el a másik lényeges kérdés. A kis óvodások kb. háromszázan lehetnek. Ott vannak a kis csecsemők is, ők kb. ötvenen…

Több telefonhívás, egyeztetés után jött a hír, hogy december 12-én eljöttök hozzánk Pocsajba, a román határ melletti kis faluba. Sikerült valamit összegyűjteni?, kérdeztem. Igen, mindent viszünk, amit tudunk: kis termo rugdalózókat, termo melegítőket, kantáros bársonynadrágot, a felnőtteknek pólókat, felsőket, új ruhákat, Használt cipőket, kabátot, hangzott a válasz.

Olyan volt ez, mint egy megvalósult álom, elképzeltem a sok gyermekarcot a kis ruhák láttán, és éreztem, hogy itt valami nagy dolog történik. Úgy gondolom, hogy a mai világban – ezt bizonyára egy középkori ember is mondhatta volna – egyre kevesebbszer találkozni olyannal, aki ad, nem csak adományoz, hanem önmagából is ad! De az nagyon valószínű, hogy ezt csak egy 21. századi ember mondhatja, hogy a mai világban egyre kevesebbszer találkozni olyannal, aki megáll, megáll ebben a rohanó, felgyorsult világban és rámosolyog a másikra!

Ami szembetűnő volt a kis csapatotokban, hogy mosolyogtatok. Szombat volt, általában az nem munkanap… és mégis örömmel végeztétek a munkátokat, őszintén, egyenesen…Nagyon pozitív kisugárzása volt ennek a kis csapatnak. Napfény? Ragyogás? Talán. A narancssárga póló is felidézheti mindezt, amit viseltetek.

 Nem ragozom már tovább.  Levelemet egy szóval zárom: köszönöm! Köszöni az önkormányzat, a védőnői szakszolgálat, az óvoda, a családok, a csecsemők, a gyermekek! Isten áldását kívánjuk további életetekre!

Maradok tisztelettel, üdvözlettel:

dr. Gáti Magdolna Virág önkéntes, tanár                        

2016. január 25.”