X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Jásztelek szegényein segített a segélyszervezet

Author: Főadmin Date: 2016. április 05., kedd 17:31

 

Jásztelek 1640 lelkes település Jászberénytől hét kilométerre, a lakosság mintegy negyede a roma kisebbséghez tartozik. A munkanélküliség aránya magas, hiszen nem lehet mindenkinek közmunkát biztosítani. Aki tud, a közeli városba jár dolgozni, de helyben a lehetőségek erősen korlátozottak, csupán néhány üzlet működik. A szociális helyzeten a települési önkormányzat és a roma kisebbségi önkormányzat együttműködése igyekszik javítani: állattenyésztésben, kertészkedésben keresnek megoldást a problémákra, ám a segélyekre mindig nagy szükség van. Tóth Nóra, a község polgármestere ezt megerősítve elmondta: már hosszú ideje nem kaptak ilyen segítséget, ezért is igen jelentős a Baptista Szeretetszolgálat adománya. „Ilyen nincs is, nagyon köszönöm. Mától hiszek a csodákban. Meghatódtam, mert én még soha nem kaptam senkitől semmit”, mondta hálásan Lőrik Endréné rászorult az egyik önkéntesnek. 

A segélyszervezet a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésben április 5-én, kedden élelmiszerkonzerveket, jó minőségű ruhákat, cipőket, táskákat, babaolajat, gyermekjátékokat osztott ki mintegy 600 mélyszegénységben élő rászorultnak, akik a községházán kapták meg a segítséget. Herencsárné Klug Györgyi adományozási igazgató arról számolt be, hogy a Baptista Szeretetszolgálat legközelebb április 9-én, szombaton a Tolna megyei Tengelicen oszt várhatóan ruhaneműt és tartós élelmiszert azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.   

Lap tetejére