X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Ételosztás és kiadvány-bemutató volt a szegénység elleni küzdelem világnapján

Author: Főadmin Date: 2015. október 17., szombat 14:38

 

 

Az összeállítás, amely az Európai Unió és a Széchenyi 2020 program támogatásával látott napvilágot, s amelyben száz interjú, írás olvasható: ezek az elmúlt hónapokban az ország legszegényebb vidékein készültek nehéz helyzetben lévők között. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke bejelentette, gyűjtést, akciót indítanak a kiadványban szereplő nehéz helyzetű családok megsegítésére, ehhez magánszemélyek és cégek jelentkezését várják. Hozzátette, a kőbányai önkormányzattal közel 20 éves a segélyszervezet kapcsolata. Ezúttal is arra törekedtek, hogy közösen válaszolják meg a kérdést, mi az, amit megtehetnek a leginkább rászorultakért.

Szenczy Sándor az első kiadványt Weeber Tibornak, Kőbánya polgármesterének adta át, aki arról beszélt, fontosabb egy ilyen munka, mint az, amelyik a 100 leggazdagabb magyarról szól, mert még mindig nagyon sok honfitársunk viszonyul közönyösen a szegény emberek sorsához.

A Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi utcai telephelyének tevékenysége rövidesen egyéni esetkezeléssel, szociális ügyintézéssel, valamint ruhaadományok biztosításával, ruhacserével bővül.    

Lap tetejére