Néhány hete döbbenten hallhattuk a híradókban: a tunéziai Szúszában egy gumicsónakkal a strandon kikötő, rövidnadrágos merénylők napernyőből előrántott gépfegyverrel mészároltak le közel negyven, napozóágyon fekvő nyugati turistát. A lövöldözést később négy-, ötcsillagos szállodákban folytatták. Magyar áldozata szerencsére nem volt a történteknek, de valószínűleg mindannyian elgondolkodtunk: akár mi magunk is a helyszínen lehettünk volna. Hiszen Tunézia – főként olcsósága miatt – hazánk fiainak is igen kedvelt úti célja, és – mindeddig biztonságosnak ítélt országról lévén szó – számos charterjárat viszi oda a magyar turisták százait nyárról-nyárra. Akkor mostantól sehol sem vagyunk biztonságban?

Horváth Sándor exkommandós, a Baptista Szeretetszolgálat biztonsági szakértője, a Túlélés című könyv szerzője szerint ha egy-egy konkrét veszélyhelyzetre nem is készülhetünk fel előre, bizonyos sémákat legalább gondolatban begyakorolva kisebb eséllyel válhatunk áldozattá.

– Szinte lehetetlen pontosan megmondani, mit kell, vagy akár mit kellett volna tenni egy adott szituációban, amilyen például a tunéziai eset volt. Ha nem látjuk előre a veszélyre utaló jeleket, akkor nagyon nehéz jól reagálnunk rá. A reagálási időnk mindenképpen lassabb, mint maga az akció, azaz a támadás. Pár másodperc már azzal is eltelik, hogy felfogjuk, mi történik és elhelyezzük magunkat az adott eseménysorban. Ha pedig nincsenek begyakorolt cselekvéssorozataink, ha korábban soha nem játszottuk el magunkban egy „mit tennék, ha” sablont, akkor egy veszélyhelyzetben le is fagyhatunk.

A szakértő határozott véleménye az, hogy egy előképzettséggel nem rendelkező turista olyan hirtelen lövöldözésnél, mint amilyen a szúszai volt, minél gyorsabban feküdjön le a földre, vagy keressen fedezéket, de legalább rejtekhelyet.

– Fedezéknek nevezzük azt, ami meg is véd, nem csak elrejt, tehát mondjuk nem lőhető át, ha fegyveres támadásról van szó. Ha ilyen nincs a látókörünkben, akkor bármi olyan objektum megfelel, amely mögé el tudunk bújni, tehát rejtekhelyként funkcionálhat.

Egy vaktában történő lövöldözésnél az elkövető stresszélménye magas lehet és működhet az úgynevezett „mi az ?” reflex, azaz a látó és hallókörébe lévő bármely hirtelen mozdulatra és hangos zajra odafordulva egyből tüzelhet is.

Jó tehát, ha nyitott szemmel járunk, bárhol legyünk is, strandon, vagy szállodában: tudjuk, hogy mi vesz körül bennünket!

– Sokan azt mondják, ez paranoia, de úgy vélem, egyszerűen egészséges rutinná kellene válnia, hogy megfigyeljük a környezetünket. Amikor például megérkezünk egy szállodába, alapvető, hogy tudjuk, hányadik emeleten van a szobánk, nézzük meg, merre van a legközelebbi vészkijárat, és nem árt, ha tisztában vagyunk az adott épület tűzbiztonsági fokozatával. Bárhová közlekedünk, jó ha tudjuk, hol vannak azok a lehetséges pontok, ahová egy támadás esetén elbújhatunk. És az sem paranoia, hogy végigjátszunk magunkban egy-egy „mi lenne, ha” sémát: merre indulunk, ha tűz üt ki, milyen sorrendben és kit értesítünk, ha bármi baj van.

Horváth Sándor hozzátette, az is fontos, hogy ismerjük, milyen messze található a tartózkodási helyünktől egy olyan biztonságos hely, mint amilyen például a városháza, a kórház, a rendőrség, a tűzoltóság, vagy éppen egy templom, ahová vész esetén bemenekülhetünk, és segítséget kaphatunk.

– A körülöttünk lévő emberek viselkedését figyelve ugyancsak észrevehetünk veszélyes jeleket, amivel elkerülhetjük, hogy mi is részesei legyünk egy támadásnak – teszi hozzá a biztonsági szakértő.

Egy fegyveres támadásnál, terrorista-akciónál jóval általánosabb, hogy a turista zsebtolvajok áldozata lesz. Ennek elkerülésére is szolgál tanáccsal Horváth Sándor.

– Ha a szállodában van olyan biztonságos hely, amely alkalmas az értékeink tárolására, ezt használjuk ki. Ne tartsunk magunknál sok készpénzt, így nem hívjuk fel egy-egy fizetésnél a figyelmet tárcánk tartalmára. Ha viszont nincs lehetőség elzárni a bankókat, akkor se egy helyen tároljuk őket, hanem kisebb egységekre osztva a ruházatunkban, illetve a családtagok közt szétosztva hozzuk-vigyük magunkkal. Figyeljünk arra is, hogy a hátizsákunk, kézitáskánk, övtáskánk mindig zárva legyen így csökkenthetjük a zsebtolvajlás esélyét. A tolvajok a nyitott táskába beleláthatnak és annak tartalmát, valamint a könnyen elérhető magára hagyott értékeket figyelik ki elsősorban. Az áldozattá válás esélyét azzal is csökkenthetjük, ha nem engedjük, hogy valaki egyedül induljon útnak egy idegen városban, különösen este, a szürkület utáni órákban. Ez hölgyekre különösen igaz.  Városnézés során is maradjon a csoport együtt, vagy kisebb csoportokra tagozódva haladjanak. Ha valaki mégis „beugrik” ide-vagy oda, azt várják meg, ne hagyják magára és jó ha a csoportban legalább egy valaki ismeri mindenkinek az elérhetőségét. A turista ismerjen egy pár szót a helyi nyelven, az mindig bizalmat ébreszt a helyi lakosokban. Tartsa tiszteletbe a helyi kultúrát, szokásokat, különös tekintettel az öltözködésre. A közlekedés veszélyes üzem! Nagyon sok távoli országban eltérő a közlekedési kultúra, a járművek műszaki állapota nem megfelelő színvonalú, az utak minősége is gyengébb. Általánosságban elmondható, hogy a sérülések túlnyomó többsége közlekedési balesetekből származik. Például, ha saját autóval közlekedik valaki, jó, ha tájékozódik az adott országban arról, hogy mi az eljárás egy baleset során, akár okozója, vagy károsultja az esetnek. 

Nem árthat az sem, ha felírjuk és magunknál tartjuk a rendőrség, a mentők és a magyar nagykövetség, vagy konzulátus telefonszámát. És bízzunk abban, hogy soha ne legyen rájuk szükség. Ugyancsak felírhatjuk a vércsoportunkat, esetleges gyógyszer-érzékenységet vagy betegséget egy kis kártyára, amely hasznos információkkal szolgálhat, ha eszméletlenek vagyunk és gyors egészségügyi beavatkozás szükséges.  Ha valaki indulás előtt ennél részletesebb útmutatóra, több tanácsra kíváncsi, nyugodtan vigye magával, és a repülőgép indulására várva vagy az autóbuszon ülve lapozza fel Horváth Sándor Túlélés című kézikönyvét. A túlélésért.