Szakembereink tudását az Egyesült Államokban is nagyra értékelik
Author: Főadmin Date: 2019. október 24., csütörtök 12:06
Dallas – A Dallas Baptista Egyetemen október 10-én és 11-én először rendeztek Humanitárius Akadémia elnevezésű konferenciát, ahol a magyar Baptista Szeretetszolgálat három szakembere is az előadók között volt.
Az egyetem idén is folytatta az együttműködést a Baptista Szeretetszolgálattal: a tavaly megkezdett humanitárius segítségnyújtás elnevezésű intenzív ötnapos tanfolyam idén „összeolvadt” egy azzal párhuzamosan futó, az emberkereskedelem ellenes munkáról szóló tanfolyammal, amit kétnapos konferencia egészített ki. A Baptista Szeretetszolgálat mindhárom meghívott munkatársa a szaktanfolyam levezetése mellett a konferencián is felszólalt, melyen bemutattak bizonyos tevékenységeket.
Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke a segélyszervezet immár több évtizedes, érthető okokból mindig rendkívüli kihívást jelentő észak-koreai segélyprogramjáról tartott előadást, Gál Dávid ügyvezető igazgató a Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport felkészítéséről, bevetéseiről és készenlétben tartásának jelentőségéről szólt, Horváth Sándor programvezető pedig a 2015-től kiéleződött európai menekültválsággal kapcsolatban osztotta meg tapasztalatait a hallgatókkal. Az akadémia zárásaként egy, úgynevezett krízis-szimulációs gyakorlatot rendeztek a közel hatezer hallgatót befogadó egyetemen: a résztvevőknek tábori, evakuációs körülmények között kellett végrehajtaniuk feladataikat. A tevékenység során az amerikai fiatalok számos „életszerű” akadállyal találkoztak, például nyelvi nehézségeket is le kellett küzdeniük, miközben meg kellett szervezniük a rászorulók orvosi ellátását és élelmezését.
Az egyetem első humanitárius akadémiáján több helyi és nemzetközi szervezet képviselője, valamint egyes szakterületek szakavatott ismerője is tartott előadást, például az amerikai nagyváros ügyvédi kamarájának elnöke az emberkereskedelem elleni tevékenység kihívásairól és tapasztalatairól beszélt. A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat immár hosszú ideje gyümölcsöző kapcsolatokat ápol a Dallas Baptista Egyetemmel, amely együttműködésnek a legutóbbi program csupán egyik, de korántsem az utolsó állomása volt.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.