Nagyszerű siker a RobotChallenge 2016 világversenyen!
Author: Főadmin Date: 2016. március 14., hétfő 12:11
Idén 39 országból több mint 800 versenyzővel összesen 645 robot vizsgázott a bécsi RobotChallenge 2016 elnevezésű világversenyen. A Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata két versenyszámban összesen hét robottal érkezett a március 12-én és 13-án megrendezett eseményre. A Lego Sumo kategória a kihívás legnépszerűbb versenyszáma volt az idei évben, összesen 141 szumó robot vett részt a küzdelmekben. (A szumó robotok szerkezetükre, szenzorjaikra és programozásukra hagyatkozva, autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül küzdenek egymással.) A magyar csapat által készítettöt szumó robot közül három csoportelsőként, kettő csoportjának a második helyén jutott az egyenes kieséses rendszerű döntőbe, melyet két ágra osztva rendeztek meg a szervezők.
A kedvezőtlen sorsolás következtében a döntő egyik ágán négy, a másikon egy robotunk küzdhetett a legjobb négy közé kerülésért. A döntő első ágán kiemelkedő teljesítménnyel sikerült mindkét helyet megszereznünk a legjobb négybe kerülésért vívott mérkőzéseken, a második ágon lévő egy robotunk szintén magabiztos győzelmekkel kvalifikálta magát a legjobb négy közé. A négyes döntőben a legjobb kettő közé kerülésért a 2-Bit-2 nevű robotunk búcsúztatta olasz ellenfelét, a másik ágon „házi” versenyünkben a 2-Bit-1 elnevezésű robotunk jutott a döntőbe. A harmadik helyezésért zajló küzdelemben a NiceDroid nevű robotunk szintén legyőzte olasz ellenfelét.
Végül a világverseny Lego Sumo kategóriájának első három helyén magabiztos teljesítménnyel a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata által készített és programozott magyar robotok végeztek, így a dobogó mindhárom fokát magyar csapat foglalhatta el.
A Line Follower Lego versenyszámban a robotok az F1-es pályák kicsinyített másolatán versenyeznek, gyorsasági futamok során. Az 59 robot nemzetközi mezőnyében robotunk a döntőbe jutott, ahol végül a legjobb 8 közé jutva zárta a versenyt.
A csapat tagjai: ifj. Abán Csaba, Jakab Ágnes, Léka Patrícia, Papcsák Nóra Annamária, Poór Lili. Felkészítőjük Abán Csaba volt.
RELATED NEWS
Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata
Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.
Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!
Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.


MENU