Museo Mundial Projekt
Author: Főadmin Date: 2015. január 13., kedd 09:29
Museo Mundial, nyitott ablakkal a világra:
2010-ben németországi partnerszervezetünk azzal keresett meg bennünket, hogy van-e kedvünk részt venni egy olyan globális tanulási témákkal foglalkozó nemzetközi programban, amire még nem volt példa. Izgatottan vártam, hogy megérkezzen a program összefoglalója, amiben Kai, a finep nevű németországi partnerszervezetünk programvezetője leírta, hogy olyan figyelemfelkeltő programot szeretne megvalósítani, melyben civil szervezetek és múzeumok együttesen dolgoznak ki ismeretterjesztő anyagokat globális témákban, kifejezetten a múzeumot látogató közönség számára.
Az ötletet az adta, hogy az európai partnerországokban – Németországban, Portugáliában, Csehországban –, ahogy hazánkban is, számtalan témát feldolgozó múzeum működik, s kiállításaik a legszélesebb korú közönséget célozzák meg. A mi feladatunk az NGOk részéről (nem kormányzati szervek angol elnevezésének rövidítése) a globális témák megismertetése, a figyelemfelkeltés és cselekvésre buzdítás minél szélesebb társadalmi rétegben. Magyarország múzeumi nagyhatalom. Múzeumaink közül nem egy büszkélkedhet több százezres látogatottsággal, köszönhetően az izgalmas tárlatoknak és nemzetközi összefogásnak, ami ígéretes kiinduló pont volt a közös munkák megkezdésekor.
2000-ben 189 ENSZ-tagállam kötelezte el magát amellett, hogy 2015-ig olyan, a világ minden országát érintő problémákat old meg, mint például a súlyos szegénység enyhítése, a környezeti fenntarthatóság biztosítása, a gyermekhalandóság csökkentése, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, a nők felemelkedésének segítése. Sikeres közös pályázás után a program keretében már meglévő kiállítási anyagok tárlatát egészítjük ki a globális célkitűzéseket és a Millenniumi Fejlesztési célokat bemutató interaktív kiállítási anyagokkal.
A Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi területen végzett munkájának fontos része a társadalmi érzékenyítés, a globális összefüggések bemutatása, az egész világot érintő problémák megismertetése. A Museo Mundial programban nincs megkötve a kezünk, ezért olyan egyedi módon mutathatjuk be a közönség számára a célkitűzéseket, amelyek a múzeumok anyagaihoz illeszkednek, ugyanakkor a látogatók számára is érdekesek. A programban összesen 10 kiegészítő állomást, kiállításrészt fogunk létrehozni partnereinkkel, a Vasúttörténeti Parkkal és a Budapest Történeti Múzeummal.
A Museo Mundial magyarországi első globális installációját, a környezetkímélő Vectron mozdonyt partnerünk a Vasúttörténeti Park márciusban mutatta be egy interaktív kiállítás részeként. A Vectron mozdonyra azért esett a választás, mert a csúcstechnológiával kifejlesztett, környezetbarát mozdonyok működésükkel hozzájárulnak a környezeti fenntarthatósághoz. A Vasúttörténeti Park látogatói elindíthatják a Vectron mozdony modelljét a helyes válaszukkal:
A Budapest Történeti Múzeumban- ezzel egy időben- nyílt meg a „Vízcseppek a sivatagban” című állomás, mely a környezeti fenntarthatóságra, ezen belül a fogyasztásra alkalmas ivóvíz korlátozott elérhetőségére, valamint az ivóvízhiánnyal összefüggő egészségügyi veszélyekre hívja fel a figyelmet. Az installáció két helyszínen van kiállítva: az egyik helyszín a múzeum mosdója, ahol a fogyasztást mérő vízórák és figyelemkeltő kérdések hangolják rá a látogatót a kiállítás második helyszínére, melynek a Budapest Fény és árnyék, a főváros 1000 éves történetét bemutató állandó kiállításon belül a fürdőkultúrát és a Rudas Fürdőt bemutató terem ad helyet. Itt a látogató különböző szemléltető eszközök segítségével elmerülhet olyan vízhasználattal kapcsolatos kérdésekbe, mint például a vízfogyasztás világszerte, vízfogyasztás a háztartásban.
Mire elég egy vödör víz?
Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló program 2016-ban zárul. Idén és a következő évben lehetőségünk nyílik nemzetközi partnermúzeumaink kiállítási anyagainak megtekintésére. A különböző kulturális közegben működő szervezetek együttműködői a találkozók során tapasztalatcserével és egyéni ötletekkel segítik egymás munkáját. Olyan programokat, állomásokat szeretnénk megvalósítani, melyek minden korosztály számára érdekesek és a távolinak tűnő országok problémáit, s ezek megoldására irányuló törekvéseket, a Millenniumi Fejlesztési Célokat közel hozva a magyar közönséghez, ezzel zárt ablakot nyitva Világunk felé.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.