“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Menekültügy és kommunikáció: továbbképzés Szlovéniában

Author: Főadmin Date: 2016. március 23., szerda 12:52

 

A mintegy harminc küldött – akiket Ausztria, Olaszország, Szerbia, Macedónia, Horvátország és Magyarország delegált – a hírközlés technikai újításairól, a háttérmunkákról, valamint a médiával történő együttműködésről hallgathatott meg izgalmas és érdekfeszítő előadásokat.  Az eseményt szervező diplomáciai képviselet nevében Brent Harley, Szlovénia amerikai nagykövete beszédében elmondta: „Ahogy figyeljük a menekültek áramlását, sokan a nyugat-európai célpontok mellett a hazájukba való visszatérést is lehetségesnek tartják. A mi feladatunk az, hogy a technológiát megfelelően használjuk ahhoz, hogy ezeket az embereket a tőlünk telhető legjobb tudásunk szerint tudósítsuk a lehetőségeikről.”

RELATED NEWS

Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata

Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.

Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!

Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.

Lap tetejére