Két új pályázati program nemzetközi partnerségben
Author: Főadmin Date: 2015. december 07., hétfő 13:50
Nemrégiben Brüsszelben tartották első megbeszélését annak a két évig tartó pályázati programnak, amelynek partnereivel résztvevője a Baptista Szeretetszolgálat. Baczkó Zsuzsanna, az egyik pályázat programvezetője elmondta: a munka elsősorban az önkéntességre helyezi a hangsúlyt, a cél az, hogy az adott civil szervezet minél jobban fel legyen készülve az önkéntesek toborzására, képzésére, az egyes – Európán kívüli országban való – feladatvállalásra. A pályázatokat konzorciumban hajtja végre a magyar segélyszervezet egyrészt a régi partner olasz Gruppo Volontariato Civile, másrészt a spanyol Alianza por la Solidaridad elnevezésű szervezettel. A pályázatok másik programvezetője a Baptista Szeretetszolgálatnál Gál Dávid nemzetközi igazgató.
RELATED NEWS
Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata
Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.
Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!
Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.


MENU