Kárpátalja: folytatódik a „Fogadj örökbe!”program
Author: Főadmin Date: 2017. március 28., kedd 17:17
Ungvár – Rászorult gyermekeket támogat egy iskolai programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat. Első lépésben az étkezés minőségén javít a segélyszervezet.
Ungvár magyarsága örömteli eseményt ünnepelhetett 2004-ben, amikor hatvanévnyi kényszerszünet után megnyithatta kapuit a helyi magyar gimnázium, melynek elődjét még 1613-ban, Homonnán alapította meg Drugeth György, annak az eredetileg olasz nemesi családnak a sarja, amelyik több nádorispánt adott Magyarországnak. Azóta számos sikert ért el az intézmény, ahol messze nem ideális feltételek közepette folyhat az újraindulás óta az oktatói-nevelői munka. Helyzetük – ami nagyrészt egyenes következménye az Ukrajnában (ezen belül pedig Ungváron) uralkodó gazdasági állapotoknak – a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető irigylésre méltónak.
A Baptista Szeretetszolgálat 2001-ben kezdte meg „Fogadj örökbe!” elnevezésű jelképes örökbefogadási programját. Azóta a világ tizenhat országában több mint négyezer kisgyermeken segített jelképes szülői gondoskodással, kézzelfogható pénzbeli támogatással a segélyszervezet.
A program munkatársai március 23-án, csütörtökön Ukrajnában, a kárpátaljai Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnáziumban jártak, ahol anyagi segítséget adtak át Kovács Péter igazgatónak. A mintegy negyedmillió forint első részlete annak a segítségnek, amellyel az iskola étkeztetésének minőségén javítanak: ez lényegében a 160 diákot ellátó konyha több lépcsőben való felújítását jelenti. Az intézményben negyven rászorult tanuló támogatását kezdte meg ilyen módon a Baptista Szeretetszolgálat: ők többségükben árvák, félárvák, munkanélküli vagy egyedülálló szülők gyermekei.
A segélyszervezet kéri, hogy aki csatlakozni kíván a programhoz, jelezze támogatási szándékát a fogadjorokbe.baptistasegely.hu/orokbefogadas-2/ linken, vagy hívja a Fogadj örökbe! infotelefonját, a 06 1 466 5978-as számot!
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.