“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Használják a magyaroktól tanultakat

Author: Főadmin Date: 2015. szeptember 01., kedd 21:28

 

Tavaly novemberben és idén tavasszal kétszer egy hetes tréninget tartottak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a burmai (mianmári) civil szervezeteknek Rangúnban. A „Megvédeni a lakosságot és megfelelően válaszolni az emberi és természeti katasztrófák kihívásaira” című képzésen tizennyolc helyi nemzetiség (karen, kachin, chin, naga, lahu, lashi, rohingya és más) tagjai vettek részt, összesen harmincöten. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával végzett tanfolyam ismereteit hamar gyakorlatba kellett ültetni: a július végi, augusztus eleji burmai áradások idején a kurzus részvevői közül tizenöten kapcsolódtak be a mentési munkálatokba, hatékonyan alkalmazva a tanultakat. 

A legújabb természeti katasztrófa során  az ország 14 térségéből csak egyet nem érintenek súlyosan az áradások. Az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes szóvivője, Pierre Peron szerint komplett városok és falvak vágódtak el a külvilágtól és váltak megközelíthetetlenné. A vészhelyzet ráadásul most is tart – a meteorológiai előrejelzések szerint egészen a monszun-időszak végéig, szeptember második feléig számítani kell a nagy mennyiségű csapadékra. 

RELATED NEWS

Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata

Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.

Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!

Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.

Lap tetejére