“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Folytatódik az erdélyi roma misszió

Author: Főadmin Date: 2016. március 22., kedd 09:25

 

Március 12-től 18-ig tizenegy amerikai önkéntessel dolgoztak együtt Erdély több településén a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, akik az észak-karolinai baptisták magyarul beszélő, magát magyarnak valló romák között végzett missziós munkáját segítették egy héten keresztül. Március 13-án rendezték Székelyhídon a roma konferenciát, ahol lelkipásztorok és hívők bizonyságtételt, igehirdetést, dicsőítést hallgattak meg az oda érkezett kelet-magyarországi cigány emberekkel közösen. A hét további részében a magyar és amerikai önkéntesek gyermekeknek tartottak foglalkozásokat, bibliaórát Csokalyon, Kiskágyán és Szentmiklóson. A missziós munka mellett ételt is osztottak a rászorultaknak, illetve felmérték a további segítségnyújtás lehetőségeit.      

RELATED NEWS

Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata

Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.

Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!

Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.

Lap tetejére