Elismerés és köszönet érkezett a Horvát Vöröskereszttől
Author: Főadmin Date: 2016. március 31., csütörtök 18:38
A Baptista Szeretetszolgálat Horvátországban kezdetben a tovarniki határátkelőhely környékén dolgozott, majd az opatovaci regisztrációs tábor megnyitását követően regisztrált segélyszervezetként volt jelen a helyszínen. A szervezet a táborban a segélyezési feladatokat több helyszínen és formában hajtotta végre, így többek között a regisztrációra váró és a folyamatban résztvevő, valamint a táborban ideiglenesen lakó menekültek elhelyezési körleteiben tevékenykedett. A magyar és külföldi önkéntesek főként éjszakai műszakokban dolgoztak, ez a munka többnyire az élelmiszer és más jellegű adományok, higiéniai csomagok, frissítő italok, gyümölcsök, takarók, hálózsákok, használt ruhák, babatápszerek kiosztásából állt. Akadtak azonban „rendkívüli" feladatok is, például amikor a kisgyermekek ellátásával, vagy az elveszett gyerekekkel kellet foglalkozni, máskor az egymástól elszakadt családtagokat kellett megkeresni. Amikor az opatovaci tábor befogadó képessége a tél közeledtével már kevésnek bizonyult, a horvát hatóságok egy új, téliesített tábort építettek Slavonski Brod-ban, ahol a baptista önkéntesek folytatták a segélyezési feladatokat egészen az év első feléig: a boszniai határnál is elsősorban éjszakai munkát vállaltak, együttműködve a Horvát Vöröskereszttel és több más horvát és külföldi szervezettel.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.