Dél-szudáni pillanatok
Author: Süni Date: 2014. január 16., csütörtök 13:21
A magyar orvosok – egy gyermekgyógyász és egy aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos- a Jubai Gyakorló Kórházban dolgoznak: délelőttönként a sürgősségi és gyermekosztályon vesznek részt a betegek ellátásában, délután pedig a műtétekben. Az egészségügyi misszióban résztvevő magyarok jól vannak, munkájukat biztonságban végezhetik. Vasárnap érkeztek az afrikai országba, és tíz napig maradnak. Feladatuk a segítségnyújtás mellett a szükségletek felmérése is, nevezetesen, hogy hány orvosra lenne szükség, mennyi időre és milyen eszközökre, gyógyszerekre. Dél-Szudánban tavaly december közepén tört ki belső fegyveres konfliktus. Becslések szerint az összecsapásokban 1500-2000 ember meghalt, sok megsebesült.
Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársának bejegyzései:
„Érkezésünket követő napon találkozhatunk az egészségügyi miniszterrel, aki kifejezi, milyen nagyra értékeli a magyarok segítségét. A kórház igazgatója körbevezetet minket, majd sürgősségi szakorvosunk (aki a katasztrófa orvostan szakorvosa is) Walid a sürgősségi osztályon, Varga Éva gyermekgyógyász pedig a gyermekgyógyászaton veszi fel a munkát. A sürgősségin százával, a gyermekgyógyászaton tucatjával érkeznek a betegek. Walid fejsérült, öntudatlan beteget lát el, aki két napja fekszik a kórház környékén, nem tudják kicsoda, mi a problémája. Intubálni eszköz hiányában nem tudják, intenzív osztály nincs, így a műtő lábadozójában próbálnak vele valamit tenni.”
„Második munkanapunkon 12.30-tól végeznek műtéteket a magyar orvosok. Az első műtött egy fiatal katona, két golyó által ütött sebbel, a második egy civil áldozat, egy két éves kisfiú, John Simon akinek a bal lábszárát találta el egy lövedék, nyílt törést okozva ezzel. Négy napja lőtték meg. Édesanyja meghalt a harcokban, apját nem találják, az UNMIS helikoptere felnőtt bátyjával és két testvérével együtt menekítette a fővárosba. Éva altatja, majd az egész műtét alatt szeretettel fogja a kisfiú fejét, ellenőrzi a légzését. Walid a szudáni orvosoknak asszisztál: töröl, fogja a kisfiú sérült lábát, gipszel. A kisfiút kikísérjük a lábadozóig, megvárjuk, hogy felébredjen, és átadjuk a bátyjának. A doktornő lemondóan mondja: „Neki is hogyan kezdődik az élete…” Később még hozzáteszi: elképzelhető, hogy a kisgyerek bal lábát amputálni kell majd, mert nagyon súlyos a seb.”
A magyar orvosok ezután még öt műtétben vesznek részt.
Afrika, és a világ legfiatalabb országának sajátosságaival találkozunk mindenhol. A falon büszkén hirdeti a jelzés hogy az egész intézményt a Török Köztársaság rendezte be még 2008-ban, több helyen ma már működésképtelen, adományba kapott orvosi berendezések állnak félretolva. Kidobni nem akarják őket, megjavítani nem tudják. A műtőben mutatnak egy teljesen új gyógyszeradagoló gépet: nem tudják használni, mert minden felirat kínai rajta. Az Ázsiából érkező orvoscsoport használta, amíg itt dolgozott egy hétig, majd elmentek, de angol nyelvű használati útmutatást nem hagytak itt. A gyógyszerkészlet egyhangú, de funkcionális, Varga doktornő és Sayej doktor ismerik őket, bár egyik-másikat már régen nem használják Magyarországon.
Bár a főváros békésnek tűnik, a helyiek szerint a konfliktus gyökeresen megváltoztatta a hétköznapokat. Tegnap (kedden) kijárási tilalmat rendeltek el este 6-tól. Ma reggel minden fontosabb csomópontban katonai egységek, terepjáróra szerelt gépfegyverrel. “
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.