X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Dél-Szudánba tart egészségügyi csoportunk

Author: Süni Date: 2014. január 12., vasárnap 09:42

Mint ismeretes, a fegyveres zavargások következtében Dél-Szudánban ezrek kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Joseph Bol Chan, a parlament felsőházának elnöke Magyarországon szerzett diplomát az 1980-as években, és jelenleg is kötődik hazánkhoz. Kérésére – Kveck Péter, a kairói magyar nagykövet közvetítésével – érkezik holnap délután Dél-Szudánba a magyar egészségügyi csoport. A két orvosból és egy segélymunkásból álló baptista csapat Dél-Szudán fővárosában, Dzsubában illetve annak környékén vesz részt a rászorulók egészságügyi ellátásában. A hatékony munkavégzéshez a segítséget, és a magyar segítők biztonságát a dél-szudáni kormány biztosítja majd.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke elmondta, hogy munkatársai a segítségnyújtás mellett tízezer dollár értékű gyorssegélyt is magukkal vittek, és várhatóan a mostani csapat csak az előörse a dél-szudáni magyar baptista egészségügyi missziónak.

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére