Az önkéntes munka hatékonyságáért a harmadik világban
Author: Főadmin Date: 2016. július 21., csütörtök 14:44
Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője július 11-től 16-ig az olaszországi Bolognában vett részt egy olyan koordinációs találkozón, amelyre tizenkilenc fejlődő ország nonprofit szervezeteinek képviseletében érkeztek résztvevők. A magyar segélyszervezet pályázati partnerként dolgozik egy olyan uniós projekt létrehozásában, amely azt hivatott előkészíteni, hogy a jövőben az önkénteseket küldő és fogadó szervezetek nemzetközi minősítés birtokában is végezhessék ezt a munkát. Az Európai Unió célja az, hogy az adott helyszínen olyan – kifejezetten humanitárius – tevékenységet végezzenek az önkéntesek, amelyre valóban szükség van, amellyel az adott országban élőknek a legjobban segíthetnek. Az erre való felkészítést humanitárius területen dolgozó szakemberek végezték, végzik. Mindez természetesen együttműködés és költségigényes, a forrásokat az Európai Unió biztosítja.
A bolognai szakemberképzésen előadások hangzottak el egyebek mellett kommunikációs területen dolgozók részéről a közösségi média jelentőségéről, a különböző csoportok létrehozásának hasznosságáról a humanitárius munka sikere érdekében. Az ezzel párhuzamosan megrendezett koordinációs tanácskozáson a Baptista Szeretetszolgálat programvezetőjén kívül a leendő önkénteseket küldő szervezetek képviseletében az esemény házigazdájaként az olasz GVC mint főpályázó, valamint a német AWO és a spanyol Allianza por la Solidaridad munkatársai vettek részt, s megtárgyalták a pályázati munka aktuális kérdéseit és az ütemtervet.
„Ez egy igen jó és értékes lehetőség, hiszen olyan források válhatnak elérhetővé, amelyek megalapozhatják az önkéntes munka hatékonyságát”, összegzett Baczkó Zsuzsanna. „Nem csupán az a cél, hogy a harmadik világnak nyújtott segítség eredményesebb legyen, de az is, hogy az önkénteseket küldő fejlett országokban a rászorultak érdekében növelni tudjuk a társadalmi szolidaritást. De ehhez, azaz a minősítés megszerzéséhez az önkénteseket küldő és az azokat fogadó szervezeteknek is szigorú feltételeknek kell megfelelniük”.
RELATED NEWS
A venezuelai földrengés helyszínén dolgozik a baptista humanitárius csapat!
La Guaira - Helyi idő szerint kedden délben landolt a Copa Airlines gépe a venezuelai Valenciában, amellyel a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata a természeti katasztrófa helyszínére érkezett.
Elindult a baptista humanitárius csapat Venezuelába!
Budapest – Hétfőn reggel elindult Venezuelába a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területeken élő rászorulóknak.
Földrengés Venezuelában: a mentőcsapat készenlétben, a gyűjtés megkezdődött!
Caracas - A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapata nyolc mentővel és három kereső kutyával készenlétben van, szervezetünk felajánlotta segítségét. Gyűjtést indítottunk az áldozatok megsegítése érdekében!


MENU