X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Magyarországra látogatott Nabil Costa

Author: Főadmin Date: 2022. február 11., péntek 12:32

 

A Baptista Szeretetszolgálatot immár közel húsz éves kapcsolat fűzi a libanoni baptistákhoz, ezért is érkezett hazánkba január végén Nabil Costa, a Libanoni Szociális és Oktatási Társaság vezérigazgatója, a Libanoni Evangéliumi Iskolák főtitkára, a Baptista Világszövetség volt alelnöke.

 

Magyarországi tartózkodása során egyeztetett a Baptista Szeretetszolgálat elnökével, Dr. Szilágyi Bélával az oktatásügyről (hiszen a magyar Baptista Szeretetszolgálat közel ötven oktatási intézmény fenntartója jellemzően hátrányos helyzetű településeken), valamint a kereszténység jövőjéről a Közel-Keleten.

A magyar baptisták, a szeretetszolgálat vezetői először 2006-ban látogattak Libanonba, ahol akkor konfliktus alakult ki az ország és Izrael között. A szeretetszolgálat mentőcsapata egy napon belül a helyszínre érkezett és a sebesültek, valamint a menekültek ellátásában segédkezett. „Az ott töltött idő alatt több, a baptisták által fenntartott oktatási intézményt is meglátogattunk, olyat is, amit a szír határon építettek fel. Csereprogramot hoztunk létre oktatási vezetőknek, és kölcsönösen tanulmányoztuk egymás oktatási rendszerét, különös tekintettel a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekre, mondta Dr. Szilágyi Béla a kapcsolat kezdetéről. A két évvel ezelőtti bejrúti robbanás után szintén nagy segítséget nyújtottak a magyar baptisták, a kutató-mentőcsoport azonnal a helyszínre érkezett, majd a helyi humanitárius szakembereknek továbbképzést biztosítottak.

A libanoniak nagyon nehéz három évet tudhatnak maguk mögött, több fronton is összeomlott az életük, nagy kihívásokkal kellett szembenézniük: a COVID-járványon kívül a bankrendszerük összeomlásával, valamint a bejrúti robbanás súlyos következményeivel. „Keresztény iskoláink ugyanakkor ebben az időszakban is nagyon sikeresek voltak, és nem csak keresztény vallásúak körében is. Olyan jó hírük van, hogy más vallású szülők is szívesen hozzák hozzánk a gyerekeiket tanulni. Magas színvonalon oktatunk, a fogyatékkal élőket integráljuk, mindenki felé Jézus szeretetét közvetítjük”, mondta Nabil Costa. „Libanonban az oktatás most nagyon nagy kihívás. Olyan napokat élünk, amikor a diákok a modern technikának köszönhetően sok esetben többet tudnak, mint a tanárok. Megváltozott a tanári szerep, régebben információt kellett közölni, ma már meg kell tanítani a diákokat arra, hogyan tanuljanak, hogyan rendszerezzék az információkat. Még mi is tanuljuk ezt az új helyzetet.”

Nabil úr több, a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott iskolába is ellátogatott magyarországi tartózkodása során. „Nagyon jó tapasztalatokat szereztem, az oktatás lelkülete, szellemisége érintett meg igazán. Nagyon jó érzés volt az egyik intézményben együtt látni a kerekesszékes tanulót, az autista gyermeket a teljesen egészségesekkel. Mi is erre törekszünk Libanonban”, tette hozzá. „Egy inkluzív iskolából kikerülő ember sokkal jobban tiszteli a társait az életben, hiszen ezt már gyerekként elsajátítja.”

Nabil Costa találkozott a magyar kormány képviselőjével, Azbej Tristánnal, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárával, aki ígéretet tett a libanoni oktatásügy támogatására.

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és libanoni partnere megállapodott abban, hogy folytatják az együttműködést az oktatási területen, szakembereik kölcsönösen elutazhatnak egymás országába tapasztalatcserére a jövőben. Nabil úr bízik abban, hogy magyar partnerének támogatása is segít a kereszténység megőrzésében a Közel-Keleten.

 

Nabil Costa (balról a második)

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére