„Ott vagyunk a Duna mindkét oldalán”: folytatódik a védekezés
Author: Főadmin Date: 2024. szeptember 18., szerda 11:28
A Baptista Szeretetszolgálat szakemberekkel és önkéntesekkel kiegészült csapata a 2013-as helyzethez hasonlóan elsősorban a Duna-kanyar körzetében vesz részt az árvízi védekezésben – mondta el a Kossuth Rádióban ma délelőtt Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. A segélyszervezet vezetője hozzátette: hétfő óta homokzsákokat töltenek, szállítanak, élelmiszerrel látják el a munkálatokban résztvevőket. Örömteli, hogy a 2013-as árvízhez és az ukrajnai háborús válsághoz hasonlóan nagyon sokan megmozdultak, példás az összefogás, a jószándékú emberek rengeteg módon segítenek. Akik arra fizikailag képesek, azok a gátakon vannak, mások a háttér tevékenységekben vesznek részt. Van olyan jelenlegi munkatárs, aki 2013-ban még önkéntes volt, mások – hasonlóan az akkor vállalt feladataikhoz –, most is önkéntesnek jelentkeztek. Dr. Szilágyi Béla elmondta, hogy a Tahiban, Esztergomban, Pócsmegyeren, Vácott és Verőcén lévő baptista gyülekezetek tagjai ugyancsak csatlakoztak a segélyszervezet csapataihoz, de igen nagy számban jöttek a Baptista Szeretetszolgálat oktatási és szociális intézményeiben tanulók, dolgozók közül is a gátakra. Ott vagyunk a Duna minkét oldalán! – zárta a nyilatkozatot Dr. Szilágyi Béla.
Az alábbi linken várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a Baptista Szeretetszolgálat árvíz elleni munkálataihoz. bit.ly/onkentes-reg
Ha pénzbeli adományával szeretné támogatni a védekezés költségeit, online adományozási felületünkön pár kattintással megteheti.
További részletek a www.baptistasegely.hu/adományozas oldalon.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.