X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Továbbra is hittel és szakértelemmel!

Author: Főadmin Date: 2016. augusztus 25., csütörtök 18:16

 

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit. „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, ha megöregszik, akkor sem tér el attól”, idézett a Példabeszédekből, s idézett diákéveinek személyes élményeiből az egyházelnök. Arról beszélt, a pedagógusok új tanévre készülnek, rengeteg új kihívás és mindenféle helyzet adódik majd, sok olyan hétköznapi pillanat, amiben nincs semmi szent, semmi lelki, sokszor még csak emelkedettség sincs. Mégis, valahol fel kell tudni nézni, hiszen a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak: az is egy ajándék, ha a tanító a tanítás szolgálatában munkálkodhat. A buzdító pedig a buzdítás szolgálatában, márpedig jó lenne, ha minden kisgyerek körül ott lennének a buzdítók, például elsősorban a szülők. „Mi ezért imádkozunk”, mondta Papp János, s hozzátette, az elöljáró, azaz a fenntartó dolga, hogy igyekezetével mindent megtegyen azért, hogy a tanító munkáját, szolgálatát a lehető legjobban támogassa. Azért is, hogy „Isten és magunk felé a legjobban el tudjunk számolni a lehetőséggel, amit kaptunk.” Papp János imával zárta szavait.   

Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy oktatási igazgatója bejelentette: újabb intézménnyel bővült az ötödik tanévét kezdő baptista nevelés-oktatás hálózatának köre,majd személyi változásokról, kinevezésekről tájékoztatott. „Ne annak örüljünk, hogy máshol rosszabb: próbáljunk még jobbak lenni a mi intézményeinkben!”, szólított fel Szabó Csaba, aztán beszámolt a finanszírozás és a tanulói létszám alakulásáról. Szólt arról, hogy nem tudható, mi a terve a kormánynak és milyen változások következnek, azaz pontosan minek kell megfelelni. Ezért sok a bizonytalanság, „ilyen szempontból a gödör alján vagyunk”, de meg kell találni a változtatás legjobb módját és ha szükséges, ki kell alakítani egy új szokásrendet.  Az iskolák költségvetése nem lesz, mert nem lehet több, szögezte le az igazgató, hiszen a kötelező béremeléseket meg kell adni. Hozzátette, az intézmények gazdaságos működéséért az intézményvezető a felelős. „Kezdünk igazi csapatként, egységként működni, s ez hihetetlen nagy erő, ennek tovább kell erősödnie: tudnia kell minden intézményvezetőnek, hogy gondjai megoldásában mindig számíthat segítségre. Mert gondok lesznek”, utalt a már említett bizonytalansági tényezőkre az igazgató.  

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke külföldről, a világháló segítségével csatlakozott a konferenciához. Több más mellett azt mondta, november 6-án közös adventi ünnepre hívja az oktatási intézmények dolgozóit és tanulót a Budapest Arénába annak örömére, hogy idén lett 20 éves az intézményfenntartó segélyszervezet. „A Biblia arra tanít, szükséges, hogy legyenek ünnepeink, szükséges, hogy tudjunk ünnepelni…” A napi küzdelmekről is szólt, például arról a célról, hogy duplájára emelkedjen a szakképzési keretlétszám, és arról, hogy a fejlődés hosszú távon jól tervezhető legyen, miközben elismerésre méltó eredményként túljelentkezések jellemzik az intézményeket. „A munka, amit együtt elkezdtünk teljesedjék ki annak érdekében, hogy boldog és kiművelt emberpalánták kerüljenek ki iskoláinkból. Azt kívánom, továbbra is legyen erőnk, hitünk és szakértelmünk ahhoz, hogy a baptista iskola maradjon több, mint iskola!”, zárta szavait.          

Az oktatási konferencia előadói voltak (az elhangzás sorrendjében): Háló Gyula, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs igazgatója (egyházi programok), Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, Gál Dávid nemzetközi igazgató (eseményeink a 2016-os évben). Nagy Endre oktatási igazgató-helyettes (a hatósági eljárások változásai), Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes (fegyelmező intézkedések, fegyelmi eljárások), Majorosi Györgyné dunántúli, Szász Veronika dunáninneni területi igazgató (intézményvezetői minősítések, vezetői tanfelügyeletek tapasztalatai fenntartói szemmel). Oros Róza, a Baptista Tehetségtanács megbízott elnöke (tehetséggondozás, tehetségtanács), Dula Borbála, a Kőrösi gimnázium jogi igazgatóhelyettese (tantervfejlesztés), Görömbei Zoltán, a Kölcsey általános iskola igazgatója (a pedagógus-minősítések tapasztalatai, változások). Szabó Csaba oktatási igazgató (az új tanév új dolgai), Steiner József és Durkó István misszió-igazgató (iskolalelkészi szolgálat), Dr. Almási Tibor, a Baptista Teológiai Akadémia rektora, tanszékvezető egyetemi tanár (tanévnyitó istentisztelet).

A konferencia befejező részében Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója is szólt a tanácskozókhoz, majd a konferencia a szakképzés szervezési, a gyakorlati képzés jogszabályi változásairól szóló szekcióüléssel zárult, ennek levezetője Sramkó Magdolna, a Mesterlevél Kft. ügyvezető igazgatója volt.        

A rendezvényen három iskolalelkészt avattak fel.    

 

 

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére