Tehetségműhely-vezetők tanácskozása
Author: Főadmin Date: 2017. február 09., csütörtök 22:06
A közös gondolkodásban tizenhét, a tehetséggondozás iránt elkötelezett, nagy szakmai tapasztalattal és képzettséggel rendelkező kolléga vett részt. Ők egyben a tehetséggondozó műhelyek vezetői is. Az első napnak az Illéssy Sándor Baptista Középiskola, a második napi munkának a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont Kisújszálláson. A szakmai ajánlás alap dokumentumát a Kovács Pál Baptista Gimnázium két vezetője, Szitt Zsolt igazgató és Kovács Mónika igazgató-helyettes készítette el. Ez a szakmai anyag magas színvonalú, komplex anyag volt, amelyet közös gondolkodással vitattak meg és bővítettek ki. Két igazgató kolléga, Görömbei Zoltán és Toldi Attila is részt vállalt a műhely munkájában. A fenntartó képviseletében Szász Veronika területi igazgató vett részt a tanácskozáson. Bögös Jenő iskolalelkész kért áldást a munkára, a résztvevőkre.
A második nap végére elkészült a szakmai ajánlás, amely a közös értékeket képviseli és konszenzuson alapul. „Bízunk abban, hogy ez az anyag segítséget nyújt az intézményi tehetséggondozás azonos értelmezéséhez. Ennek megalkotásával magasabb színvonalon végezhetjük a munkánkat e területen is. Ebben a két napban a munka a konstruktív együttműködés jegyében, eredményesen zajlott”, összegzett Oros Róza, a Baptista Tehetségsegítő Tanács megbízott vezetője.
A működő tehetségműhelyekről
Az óvodai tehetségműhely vezetője: Farkas Hajnalka (Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája). Az általános iskolai tehetségműhely dunántúli vezetője: Ribáné Horváth Enikő (Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola). Dunán inneni területi vezető: Varga Mária, Szabó Zoltánné (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája). Középiskolai tehetségműhely dunántúli vezetők: Szitt Zsolt és Kovács Mónika (Kovács Pál Baptista Gimnázium). Dunán inneni vezetők: Szidey Szilvia és Duli Mária (Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola). A művészeti tehetségműhely vezetője: Kovácsné Lőrincz Judit (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola).
RELATED NEWS
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.


MENU