Takáts Tamás az első felajánló: ismét Jótékonysági Kids Race az Open Road fesztiválon
Author: Főadmin Date: 2016. május 10., kedd 21:37
Június második hétvégéjén motorosok népesítik be az alsóőrsi Balaton-partot. A szervezők május 10-én, kedden számoltak be terveikről a budapesti Harley-Davidson Szalonban. Dobai Attila fesztiváligazgató elmondta: a 17. rendezvényre készülnek, s mindig igyekeztek több lenni, mint a többi motoros találkozó. Ezért lesz kaszkadőr bemutató, műrepülés, sok-sok zene, veterán motorok kiállítása, a 37 éves Karthagó együttes pedig különleges show-val érkezik, hogy fellépjen Deák Bill Gyula, a Helloween, a The Sweet és mások mellett. De más ez a fesztivál azért is, mert a szervezők gondoltak a jótékonykodásra. Dobai Attila kiemelte, az eseménysorozat egyik fontos mozzanata a Jótékonysági Kids Race lesz, amikor óvodások versenyeznek majd kis motorjaikon. „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a fesztivál egy hangsúlyos ügy mellé álljon” - mondta az igazgató.
A Baptista Szeretetszolgálat - a REGIO Játék által is támogatott - jótékonysági akciójának célja, hogy a rendezvény partnereként a motorosokat és más látogatókat adakozásra, egy tank benzin árának felajánlására biztassa. Az adományokból a segélyszervezet rászoruló óvodásokat támogat. Takáts Tamás, a Karthago együttes énekese a sajtótájékoztatón jelezte, hogy szeretné támogatni a programot egy tank benzin árával, így ő az első adományozó. Hegedűs Ádám a Baptista Szeretetszolgálat projektvezetője elmondta: arra számít, hogy az énekes példáját sokan követik majd és sikerülhet a fesztivál végére több százezer forintot összegyűjteni a rászoruló, óvodások korú kisgyerekek számára az alábbi számlaszámon: 10918001-00000061-69770006. (A közlemény rovatba írják rá: Kids Race.)
A sajtótájékoztatót Szigeti Ferenc és Takáts Tamás nagyszerű zenéje zárta. Folytatás júniusban…
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.