“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szép ünnep lett a (L)átható Szeretet programjának idei első állomása

Author: Főadmin Date: 2017. december 08., péntek 13:42

 

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat idén ismét útjára indította a látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdoboz ajándékot készíthessenek. 


A program első állomásaként december 7-én, csütörtökön a budapesti Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolájában a segélyszervezet munkatársai a jószívű adományozók segítségével mintegy 150 gyermeket tudtak megajándékozni. Az eseményen Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója köszöntötte a gyermekeket, majd Pintér Béla gospel énekes néhány dalát hallgathatták meg a kedves ünnepség résztvevői. Az ajándékok és a szívet melengető zene mellett, a Cipősdoboz Tündér csörgőkkel ellátott, puha tapintású téli ruhája aratta a legnagyobb sikert, amit meg is érinthettek a gyerekek. Az osztásban segítettek Develery Kft. és a FrieslandCampina Service Center EMEA Kft. munkatársai is. A (L)átható Szeretet programjának következő, második állomása december 21-én Debrecenben lesz, ezért a Cipősdoboz Akció csapata továbbra is várja az ajándékkal teli dobozokat, hogy még több gyermek arcára sikerüljön boldog mosolyt varázsolni!    


RELATED NEWS

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét

A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.

Lap tetejére