Sárosd az alkotás, a zene és a tartalmas szórakozás bűvöletében
Author: Főadmin Date: 2015. július 14., kedd 19:38
Hétfőn a zászló felvonásával nyitotta meg kapuit a tábor, a héten több más mellett festészettel, selyemfestéssel, üvegdíszítéssel, varrással, szövéssel, ékszerkészítéssel, fonással ismerkedhetnek meg mindazok, akik kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy részt vegyenek az alkotás pillanataiban. Az iskolában a régi időket idézték meg az Atilla unokái elnevezésű hagyományőrző íjász kör tagjai, volt látványtánc és mazsorett bemutató, majd - még hétfőn - találkoztak egymással a sárosdi erős emberek. Kedden folytatódtak a kézműves tevékenységek, fellépett az Aranyudvar mesezenekar, délután pedig először rendeztek motoros találkozót és bemutatót a tábor alkalmával. Műsort adott a Barina Néptáncegyüttes és a Sárosdi Népdalkör, majd az önkéntes tűzoltó egyesület tagjai bizonyították tudásukat. A napot tábortűz és közös dalolás zárta.
Szerdán egész nap ki lehet próbálni a „trükkös bringákat”, lesz szkander verseny, fitness bemutató Zsíros Barbarával, fellép a Szotyola gyermekzenekar és a Pipacsos néptáncegyüttes, a vacsora után pedig akadályverseny várja az érdeklődőket. Csütörtökön Kaiserné Erika mutatja meg, miként kell finom kenyeret sütni, a Dance Action tánccsoport műsora után pedig görög táncházban rophatják a fiatalok és a vállalkozó kedvű idősebbek. Este Szandi koncertje után a Mephisto együttes bulizik. A hetet pénteken csíkós bemutató, lovaglás és vásár zárja. (A táborral kapcsolatban az érdeklődést és az esetleges kérdéseket Véninger Krisztina a 30-6864430-as telefonon várja.)
RELATED NEWS
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.


MENU