X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Nagyecsed szegényein segített a segélyszervezet

Author: Főadmin Date: 2017. március 21., kedd 11:01

 

Nagyecsed – A Baptista Szeretetszolgálat a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésben március 20-án, hétfőn mintegy háromszáz rászoruló családnak osztott tartós élelmiszert a településen. A segélyszervezet adományozási igazgatósága ezzel az akcióval folytatta legszegényebb honfitársaink érdekében végzett munkáját. 


Nagyecsed mintegy 7 ezer lelkes település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a lakosság egy része a roma kisebbséghez tartozik. A segélyszervezet a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésben osztott hétfőn 10 órától délután 15 óráig tartós élelmiszert, azaz konzervet, teát és csokoládét. A rászorultak kaptak ruhaneműt is. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai már készülnek a következő helyszínre és a legközelebbi osztáshoz gyűjtik össze a segélyt.

Az adományozási igazgatóság járművei rendszeresen útnak indulnak azért, hogy – gyakran helyi önkéntesekkel együtt – tartós élelmiszerrel lássák el a nélkülözőket az ország legszegényebb vidékein. A Baptista Szeretetszolgálat a Karitatív Tanács tagja: 2016-ban 85 millió forint értékű, előző évben kapott márkás terméket márkamentesített és osztott szét, valamint mintegy 10 ezer rászorulót segítve 36 településen rendezett önállóan osztást, további 57 településen pedig más szervezetekkel együttműködésben juttattak el elsősorban tartós élelmiszert és ruhaneműt a rászorultakhoz: ez összesen 93 települést jelentett az elmúlt évben.

A munka folytatódik.      

 

 


RELATED NEWS

Idén is útra kelt a Mikulástroli

Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Lap tetejére