Museo Mundial: megleptük a látogatókat!
Author: Főadmin Date: 2015. május 30., szombat 20:13
- Sokat készültünk arra, hogy a szélesebb közönség számára is érdekessé tegyük ezeket a rendezvényeket - mondta Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi programjainak egyik koordinátora. - Feladatunk lényege, hogy a múzeumoknak közös munkával olyan kiállítási anyagokat fejlesszünk ki, amelyek a nemzeti fejlesztési témákhoz és a millenniumi fejlesztési célokhoz kapcsolódnak. Ami látható még egy esztendeig, az két éves munka eredménye.
- Melyek ezek a fejlesztési célok?
- Több más mellett például az anyák egészségének javítása, a gyermekhalandóság csökkentése, a súlyos szegénység és az éhezés megszüntetése, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, a tanuláshoz való jog, vagy éppen a környezet fenntarthatóságának biztosítása.
- A segélyszervezet könnyen talált társakat a megvalósításhoz?
- Igen, szerencsére két nagyszerű partnerünk van: az egyik a Budapesti Történeti Múzeum a Várban, a másik a Magyar Vasúttörténeti Park. Mások ezek az intézmények, mert előbbiben inkább hétköznap és külföldi vendégek fordulnak meg, utóbbiban többnyire családokkal a hétvégén lehet találkozni. A Budapesti Történeti Múzeum először vesz részt olyan jellegű projektben, amivel uniós finanszírozásból nemzeti fejlesztési célokról esik szó. Sokan tekintettek érdeklődéssel például az „anyai egészségről” szóló installációra, de népszerűnek bizonyult az a bemutató is a Vár latrinájában, amelynek segítségével egy érintős képernyőre pillantva megtudhatták a látogatók, hogy a Földön ma milyen sok ember kénytelen nélkülözni a normálisnak mondható higiéniai viszonyokat. Sikerült meglepnünk a közönséget, hiszen ilyesmire nem számítanak egy vármúzeumban. Újdonság volt az is, hogy amíg a legtöbb múzeumban nem szabad megérinteni a kiállított tárgyakat, erre mi kifejezetten buzdítottuk az érdeklődőket. A Magyar Vasúttörténeti Parkban talán egy kicsit könnyebbnek bizonyult a dolgunk, ott rendelkezésünkre állt egy terepasztal és a nagy térben hatalmas tablókat tudtunk kiállítani. A program következő szakaszában feladatunk lesz a múzeumi dolgozókat felkészíteni arra, hogy érdemben tudják tájékoztatni a látogatókat, hiszen a jövőben is nagyon várjuk mindkét helyre a gyerekeket és a családokat.
- Melyik bemutató lett az ön kedvence?
- Talán a női mozdonyvezetőkről szóló kisfilm tetszett a legjobban, amelyből például megtudhatták a nézők, hogy Dubajban előbb dolgozott női mozdonyvezető, mint Magyarországon. De érdekes volt hallani arról is, hogy miként élnek Indiában a női taxisofőrök.
- Ha már a női sorsokról szólunk: a menekült nőkről szóló beszélgetés miként sikerült? Tudom, hogy nagyon készültek rá…
- A Budapesti Történeti Múzeumban megszokott, ha régészetről beszélgetnek a közönség előtt, azonban mi a női migrációról váltottunk szót. Ez látszott a talán a megszokottnál kisebb érdeklődésen, azonban akik meghallgatták a nálunk élő menekült afganisztáni nő beszámolóját, azok biztosan sokig emlékeznek majd a szavaira.
- A Baptista Szeretetszolgálat számára miért fontosak az ilyen programok és feladatok?
- Számunkra ez nagyszerű lehetőség. Minél több területre tudunk „betörni”, minél több embernek beszélhetünk a munkánkról, annál többet tehetünk legfontosabb céljaink érdekében. Az Európai Unió tagjaként egyébként a globális tanítás és tanulás egyben kötelezettségünk is, e tudnivalókat már az általános iskolában oktatni kellene, a középiskolákról nem is beszélve. A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában lévő oktatási intézmények számára az ilyen programokhoz való kapcsolódás ezért lehet különösen hasznos. Abban bízom, hogy a jövőben egyre több pályázatot tudunk írni és nyerni, egyre több programot tudunk a pedagógusokkal együttműködve úgy megvalósítani, hogy az érték legyen és nem pedig teher.
- A tervekről hallhatnánk?
- A szegénység elleni harc jegyében a mikrohitelezés ötletét és gyakorlatát szeretnénk bemutatni és megismertetni a középiskolásokkal kolléganőmmel, Fellegi Katóval. Összességében a célunk az, hogy egyre többet foglalkozzunk a gyerekekkel oly módon, hogy valóban értsék is, amit tőlünk a múzeumokban láthatnak.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.