Magányból a Ladik utcába
Author: Főadmin Date: 2016. október 06., csütörtök 13:46
A Baptista Szeretetszolgálat Napközi – Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye ellátási szerződésben áll Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával, ellátottait Győr város területéről fogadhatják, teszik ezt 2010 júniusa óta a kisbácsai városrészben, a Ladik utcában.
– Fő feladatunk a pszichiátriai betegek napközbeni ellátása – mondja Soósné Domján Adrienn, aki három év terápiás munka után ez év januárban vette át az intézmény irányítását. Ketten segítik munkáját: Borov Mária, mint terápiás munkatárs és Dombóvári Anita személyében, aki intézményi takarító és "mindenes". Két szociális munkatárs és egy technikai dolgozó: tehát három nő látja el a feladatokat, egymást kiegészítve, ha kell pótolva, kiváló csapatot alkotva. – Szabadidős programokat szervezünk, igyekszünk a mindennapokat hasznos és tartalmas elfoglaltságokkal kitölteni, álláskeresési és életvezetési tanácsokat adunk csoportosan és egyéni esetkezelés formájában is. Önismereti foglalkozásokat tartunk, átbeszéljük a családi problémákat és mindazt, amivel ellátottaink saját életük buktatói és fordulói során találkozhatnak.
Adrienn hangsúlyozza, hogy a Napközi szociális intézmény - szociális szakemberekkel-, igyekeznek tehát a szociális munka eszközeivel segíteni az ellátottaknak. A fő céljuk az, hogy megelőzzék a gondozott állapotának rosszabbodását, azt, hogy a beteg ismét kórházba kerüljön.
– A hozzánk járó pszichiátriai betegek egy része betegségéből adódóan a környezetétől teljesen elszigetelődve élt, nem mert nyitni a társadalom felé, nem voltak barátaik. Néhányuk szociális fóbiával küzd, ezért nem szívesen hagyja el otthonát. Mindezt figyelembe kell vennünk. Egy pszichiáter szakember segít nekünk a mindennapokban szakmai tanácsaival, hiszen a pszichiátriai betegségek széles spektrumával találkozunk nap mint nap, s ehhez kell a megfelelő szolgáltatásokat igazítanunk.
Napi szinten 15 fő ellátására van lehetőségük, többen közülük már a kezdetektől látogatják az intézményt, de mindig vannak újabb és újabb jelentkezők. A szolgáltatást mindenki igényének megfelelően veheti igénybe, akár napi szinten, akár csak egy-egy program erejéig. A Napközibe járók betöltötték 18. életévüket, a legidősebb elmúlt már nyolcvan éves. Nemek alapján vegyes az eloszlás, de az arány eltolódik a férfiak javára.
– Alkalmazkodási képességük, frusztrációs toleranciájuk betegségükből adódóan olykor alacsonyabb – folyatja Adrienn. – Ha az életvezetésben, a családi életben valamilyen nehézség adódik, akkor gyakran mélyen eltemetik azt magukban, vagy éppen intenzíven reagálnak rá. Így van ez intézményünkben is, ezért közösen, időről-időre átbeszéljük az együttélési szabályokat is, és stresszkezelési technikákat javaslunk. Célunk, hogy az ellátottak támogassák egymást, hogy kialakuljon egy olyan közösségben való gondolkodás, ami az egyént megerősíti, a közösséget lélekben összetartja.
A városrész jellege is segíti a beilleszkedést, hiszen Kisbácsa családi házas övezet. A szociális szakember elmondja, mennyire hasznos, hogy az ellátottak segítenek egymáson és megosztják egymás között gondjaikat, beszélnek saját démonaikról. Ha kell arról, hogy a depresszió mélyebb fázisait miként lehet átvészelni, kezelni. „Tudom, mit érzel, mert átéltem, s tudom, hogy ilyenkor ez mennyire sötét és szörnyű”, hangzik el ilyenkor. A sorstársak erőt adnak egymásnak, s ez fontos, hiszen a gondozottak szociális helyzete gyakran elég nehéz. Napi egyszeri étkezést - ebédet- négyszáz forint befizetése ellenében biztosít az intézmény, ezzel próbálják meg támogatni az amúgy is nehezített életkörülményeket.
– Az utóbbi években többen el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon, de a többség sajnos rokkantsági ellátásból él, ezért mi is igyekszünk munkát találni az azt igénylőknek. Számos sikertörténetről is beszámolhatunk, olyanokról, akik már aktív munkavállalók, sikeresen tértek vissza a munka világába. Személyes példájukkal bátorítják társaikat: „Látod, én megcsináltam, neked is sikerülhet!”
Bárány István önkormányzati képviselő, és mint helyi lakos, gyakran segíti az intézményt, neki köszönhető a kapcsolat az egyik önkéntes napi projektvezetővel.
Az AUDI Hungária Motor Kft. által évente megrendezett Önkéntes Nap során főként felújítási munkálatokat végeznek a cég dolgozói. A projekthez szükséges anyagköltséget a vállalat finanszírozza. Idén először az Ladik utcai Napközi is szerepelt a pályázók közt, nagy szükségük is volt a segítségre: az épület kerítése ugyanis elkorrodálódott az évek alatt és megdőlt. Schwarcz Balázs projektvezető vezényletével a régit lebontották, új alap és talapzat készült, majd az új kerítést lefestették, a hátsó- és oldalsó lamellás fakerítést pedig kijavították és szintén új festést kapott. Az audis dolgozók munkáját egy lelkes helyi csapat, továbbá maguk az ellátottak is segítették. A helyi összefogásnak köszönhetően a kerítés elkészültéig a Bácsai Polgárőrség felügyelte a biztonságot.
Az intézmény neve elég hosszú, ezért Adrienn és munkatársai gyakran csak „Ladiknak” nevezik a házat. Az ide látogatók segítséget kérhetnek, amely nem garantálja a teljes körű megoldást, de – mint egy ladik – lehetőséget nyújthat egy biztonságos „kikötő" eléréséhez.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.