Közösségi irodát nyitott Zuglóban a Baptista Integrációs Központ
Author: Főadmin Date: 2020. november 05., csütörtök 10:23
Budapest – Közösségi irodát nyitott november 4-én a Baptista Integrációs Központ egy zuglói bérházban. A „Bérház-projekt” célja a közösség erejének növelése, amely a szociális problémák megoldásának is az egyik hatékony eszköze lehet.
A zuglói önkormányzat biztosította az irodához a helyiséget a Várna utcai bérház földszintjén, a felújítás költségeit a Baptista Integrációs Központ saját forrásokból fedezte. A szociális szakemberek közösségi programokat szerveznek majd a helyszínen, melyeknek része lesz egyebek mellett a művészeti, a terápiás és gyermekekhez szóló foglalkozások megtartása annak érdekében, hogy a ház lakóiból idővel igazi közösséget kovácsoljanak.
A bérházban egyébként már korábban átadtak egy olyan lakást, amely a BIK úgynevezett külső férőhelye, amely intézményi működési állami támogatást kap. A három zuglói lakás közül a Várna utcában van az egyik, ahol már egy éve él egy pár, akik a szervezet újbudai hajléktalanszállójáról kerültek Zuglóba. Ezt a programot az EMMI 10 millió forinttal, a zuglói önkormányzat pedig az ingatlanok biztosításával támogatta. A hajléktalan léthelyzetben élők számára ez rendkívüli lehetőség azon az úton, amely az utcáról, illetve a szállóról a normális élet keretei közé vezet. Szakemberek felügyelik az életvitelt, a takarékosságot, a munkavégzést, hiszen három év után a bérlőnek – akinek addig csak a rezsit kell fizetnie – ki kell költöznie, hogy más, hasonló sorsú rászorultnak adja át a lehetőséget.
A közösségi irodát és a külső férőhely program egyik lakását meglátogatta Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere és Bitskey Bence önkormányzati képviselő, akiket Ghyczy Gellért, a BIK intézményvezetője és Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója tájékoztatta a programok részleteiről.
RELATED NEWS
„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk
Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”
Megszerveztük az I. Bapti Kupát
Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.
Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház
Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.


MENU