Közös fővárosi ételosztás Szenczy Sándorral
Author: Főadmin Date: 2017. február 10., péntek 19:37
A Baptista Szeretetszolgálat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen február 10-én, pénteken 15 órától és február 11-én, szombaton 12 órától 300-300 adag meleg ételt és forró teát osztott, illetve oszt ki a Batthyány téri máltai központ udvarán. Pénteken tarhonyás hús került a tányérokba, szombaton pedig paprikás krumplit kapnak azok, akik erre rászorulnak. Bőven jutott mindenkinek étel, azok, akik pénteken érkeztek a rakpartra, akár többször is sorra kerülhettek repetázni. Az osztáson ezúttal Szenczy Sándor, a tavaly 20 esztendős Baptista Szeretetszolgálat alapító elnöke is ott volt a kondérok mögött és segített a segélymunkásoknak.
Az elmúlt rendkívüli hideg időszak tapasztalatait Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ igazgatója összegezte a helyszínen. Elmondta: a segélyszervezet hajléktalan léthelyzetben élő személyek ellátásával foglalkozó intézményeiben senkit sem utasítottak el, szorosan együttműködve a Menhely Alapítvány diszpécser szolgálatával minden jelentkezőt fogadni tudtak létszámon felül is. Ez az úgynevezett kiléptető szállókon ugyancsak így történt. A rendőrség például több esetben hozzájuk szállított olyanokat, akik a kórházból vagy az utcáról kerültek volna vissza kilátástalan helyzetükbe. Ha ismét szükség lesz rendkívüli intézkedésre, az intézmények újra életbe léptetik a korábbi gyakorlatot. Jelenleg a Baptista Szeretetszolgálat Budapest egyik legnagyobb ilyen ellátással foglalkozó szervezeteként közel ezer hajléktalan léthelyzetben lévő rászorultról gondoskodik a fővárosban. A telítettség általában 99 százalékos, a rendkívüli hideg idején ezt mégis meg tudták növelni több tucatnyi veszélybe került jelentkezőről való gondoskodással.
RELATED NEWS
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.


MENU