Kiállításnyitó az alapítás városában
Author: Főadmin Date: 2016. július 07., csütörtök 12:44
Az 1996-tól csaknem napjainkig tartó képzeletbeli időutazás számos háborús és természeti katasztrófa sújtotta helyszínt érint, felidézi a segélyszervezet ma már csodaszámba menő kezdeti lépéseit és első eredményeit, a küldetésben való kiteljesedés útját, az intézményhálózat létrehozását és fejlődésének állomásait. A tárlat először a Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciáján mutatkozott be Hajdúszoboszlón, majd a fővárosban, aztán Sárosdon láthatták egy-egy ottani baptista fenntartású oktatási intézményben a diákok, a szülők és más látogatók.
A vándorkiállításnak természetesen a legfontosabb állomása Velence, az alapítás helyszíne. A tóparton lévő impozáns korzó bemutatóterme ilyenkor nyáridőben különösen látogatottnak számít, ezért remélhetően rövidesen sokan megismerik majd az ország egyik legnagyobb segélyszervezetének múltját és életét. Az izgalmas időutazás ünnepélyes megnyitója július 12-én, 11 órakor lesz a Velence Korzó galériájában (Tópart utca 47.) mások mellett Papp Jánosnak, a Magyarországi Baptista Egyház elnökének, Szenczy Sándornak, a segélyszervezet elnökének és Hári Tibor ügyvezető igazgatónak részvételével. A segélyszervezet vezetői és munkatársai szeretettel várnak az eseményre minden érdeklődőt.
RELATED NEWS
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Több mint ételosztás: adományokat, önkénteseket várunk!
A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. Rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő emberek helyzetére, és személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.


MENU