“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Kanadai szakemberek tréningje a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak

Author: Főadmin Date: 2024. július 11., csütörtök 11:42

 

Kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei számára az a tréning, amelyet a közelmúltban kanadai szakemberek tartottak a budapesti Baptista Házban, a Benczúr utcában.

Elsősorban olyan segítők számára adtak elméleti támogatást és új ismereteket, akik munkájuk során az ukrajnai háború menekültjeivel, esetenként lelki sérültjeivel foglalkoznak, de igen hasznos tudást közvetítettek előadásaikkal azoknak is, akik a hajléktalanellátás, vagy a szociális gondoskodás más területein – például a szegregációban, hátrányos helyzetű gyermekekkel – tevékenykednek olyanok között, akik a múltban valamilyen pszichés sérülést, lelki bántalmazást voltak kénytelenek átélni. A kanadai vendégek között volt gyakorló orvos, elismert pszichiáter, állami vezető és tapasztalt rendőrségi szakember is, mindannyian hivatásuk jeles képviselői hazájukban. Budapestre egy hasznos kárpátaljai tréningről érkeztek. Előadást tartottak egyebek mellett a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) diagnosztikai jellemzőiről, a depresszió és a szorongás tüneteiről és kezeléséről, a traumák okozta lelki sebekről és erkölcsi sérülésekről, a jellemző viselkedési formákról. Téma volt továbbá a szenvedélybetegség és a kiégés kezelése, a mentális egészségre nevelés és az együttérzés nehézsége. A tengerentúli szakemberek beszámoltak azokról az eredményeikről és követendő, bevált terápiás módszereikről is, amelyeket munkájuk során lelki sérülésekkel küzdő betegek érdekében elértek, és amelyek a jövőben minták, példák lehetnek a Baptista Szeretetszolgálat intézményeiben és programjaiban dolgozók számára. 

RELATED NEWS

Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!

Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.

Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni

Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.

Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program

Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.

Lap tetejére