Húsvéti ebéd és ajándék szépkorúaknak
Author: Főadmin Date: 2016. március 27., vasárnap 15:25
Március 24-én, csütörtökön negyven élelmiszercsomagot és három-három darab CD-lemezt ajándékozott a Baptista Szeretetszolgálat szépkorúaknak a Román utcai nyugdíjas klubban. Baricz Dezső programigazgató szervezésében másnap, azaz március 25-én, pénteken húsz-húsz idős hölgyet és férfit látott vendégül húsvéti ebéddel a segélyszervezet partnerekéntLajsz András a L. A. Bodegita Étteremben és Vitárius Csaba a Mátyás Pince Étteremben. A kisnyugdíjasok, akik egyedül, nehéz körülmények között élnek, a háromfogásos ebéd mellé ajándékot is kaptak. Az idős, sokszor magányos emberek a nagypénteki húsmentes jótékonysági ebéd után azt mondták, nem csupán az anyagi, de a lelki segítség, a vidám közösség is sokat jelent számukra. Lajsz András étteremvezető a TV2 stábjának nyilatkozva azt mondta: nagyon fontos, hogy aki megteheti, az segítsen a rászorultakon.
RELATED NEWS
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.


MENU