“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Hittörténetek a baptista iskolában

Author: Főadmin Date: 2017. január 27., péntek 12:53

 

Ribáné Horváth Enikő igazgató asszony köszöntötte házigazdaként az egybegyűlteket, majd felkérte Steiner Józsefet, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatóját arra, hogy ismertesse a B49 elnevezésű program történetét, célját, és mutassa be az eseményen előadókat. Steiner József, aki a B49-es program vezetője is, elmondta: a szeretetszolgálat célja az, hogy fenntartóként színvonalas oktatásra adjon lehetőséget az iskolák számára, de amint azt Szenczy Sándor, a segélyszervezet alapító elnöke megálmodta, a B49-es program keretében a hitet és a keresztyén értékeket is szívesen bemutatjuk az érdeklődőknek, mindazoknak, akik nyitottak erre. Szabó Balázs gospel énekes és Agárdi Szilvia énekesnő dalai vezették fel Szenczy Sándor előadását. A lelkész szenvedélyes hangú beszédében megszólította a fiatalokat, kifejtve, fontos az, hogy Istennel személyes kapcsolatunk legyen. A Duna Televízió stábja az esemény felvétele után interjút készített Szenczy Sándorral. 

 

RELATED NEWS

Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak

Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Lap tetejére