Filmvetítés az emberkereskedelemről: a bevétel programunkat segíti
Author: Főadmin Date: 2019. november 14., csütörtök 14:39
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni küzdelmét segíti egy rövidesen sorra kerülő filmvetítés is.
November 20-án, az országos premier előtt egy nappal kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött jótékonysági vetítésen mutatja be a Valan - Az angyalok völgye című lélektani krimit a forgalmazó Mozinet. A beszélgetésen részt vesz De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetője, emberkereskedelem szakértő, Utassy Sándor rendőr őrnagy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának kiemelt főnyomozója és Bagota Béla, a film rendezője is. Az alkotók és a forgalmazó úgy döntöttek, hogy felajánlják a november 20-i vetítés teljes bevételét az emberkereskedelem áldozatainak segítésére. A befolyt összeget a Baptista Szeretetszolgálat programja a túlélők testi-lelki felépülésére és társadalmi visszailleszkedésükre költi majd. A budapesti Allée-ban vetítik a filmet.
RELATED NEWS
NoPlanetB projekt: Középpontban a Föld és a klíma védelme
Budapest - Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány május 22-én a Diák Újságírók Egyesületének (DUE) szokásos éves rendezvényén vett részt az UP Rendezvénytérben, Újpesten.
„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk
Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”
Megszerveztük az I. Bapti Kupát
Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.


MENU