Fészekrakó fesztivál a jubileum jegyében
Author: Főadmin Date: 2016. szeptember 12., hétfő 16:49
„Miért is fészekrakó? Ez a mostani programsorozat jelzés értékű. Minden területből mutatunk egy kicsit, egy-két programot. Jelezve, nyomokat hagyva, hogy mit is szeretnénk képviselni a jövőben. Mint a madarak. A családalapítást, a megtelepedést megelőzi az első fészekrakás. Ezt az utat járjuk mi is, ezt jelzi az elnevezés is. Most ősszel e programsorozatot a fentiekhez képest egy aktualitással egészítettük ki. Iskolánk fenntartója, a Baptista Szeretetszolgálat idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. E jeles alkalomból több programon keresztül szeretnénk ízelítőt adni a szeretetszolgálat munkájából”, fogalmazta meg céljaikat a szervezők nevében a fesztivál házigazdája, Sajtos József igazgató, majd Gál Dávid, a segélyszervezet nemzetközi igazgatója idézte fel a szeretetszolgálat két évtizedes küldetésének legfontosabb pillanatait. Szólt a kezdetekről, a nagy fordulópontokról, a kitartásról és az eredményekről.
A színes programok sorában szeptember 13-án, 12 órakor a seregélyesi művelődési házban Kovács Gábor „A segítség ezer arca” címmel beszél a segélyszervezet szerteágazó tevékenységéről, majd szeptember 15-én, csütörtökön 16 órakor Mórocz Bora a világban tapasztalható keresztényüldözésről tart előadást a katolikus templomban. A HUBA Rescue24 nemzetközi speciális mentőcsapatot szeptember 16-án, pénteken 9 órakor Pavelcze László vészhelyzet-kezelési igazgató mutatja be a baptista általános iskola udvarán.
PROGRAMOK
2016. szeptember 12. hétfő
15 óra: 20 éves a Baptista Szeretetszolgálat. A jubileumi kiállítást megnyitja Gál Dávid nemzetközi igazgató, Baptista Szeretetszolgálat.
A kiállítás szeptember 17-ig tekinthető meg az iskola emeleti aulájában.
E naptól kezdve tekinthető meg az iskolában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kiállítása is.
2016. szeptember 13. kedd
12 óra: „A segítség ezer arca” Előadás a Baptista Szeretetszolgálat tevékenységéről.
Előadó: Kovács Gábor BSZ munkatárs.
Helyszín: Művelődési ház színházterme.
17 óra 30 perc: Madárlátó túra a Dinnyési-fertőn. Túravezető: Fenyvesi László.
A túrára 17 óra 15 perckor autóbusz indul az iskola parkolójából.
Visszaérkezés kb. 20 óra 30 perckor. A túrára előzetes bejelentkezés szükséges.
Jelentkezni a 06/22-447-012-es telefonszámon lehet 8-16 óra között.
2016. szeptember 14. szerda
12 óra: Szabó Balázs koncert.
Helyszín: Művelődési ház színházterme.
16 óra 30 perc: Parasztportrék. Tárnok Gyula grafikusművész kiállításának megnyitója. A kiállítást Karkóné Lukácsy Marianna nyitja meg. Fellép az Élő Ősz Nyugdíjasklub énekkara. Az énekkart a Ködmön citerazenekar kíséri.
18 óra: Szironta Csengettyűzenekar koncertje.
A zenekar előtt orgonán játszik Izinger Attila művésztanár.
Helyszín: Református templom.
2016. szeptember 15. csütörtök
13 óra: Grundfoci. Helyszín: Általános Iskola
13óra 30 perc: 7x7 próba kisiskolásoknak.
Helyszín: A falu központja, a falu jeles épületei.
16 óra: Keresztényüldözés a világban. Előadó: Mórocz Bora. BSZ munkatárs.
Helyszín: Katolikus templom.
18 óra: „A Természet patikája ősszel is nyitva áll”
Előadás az ősz gyógynövényeiről gyűjtéséről, felhasználásukról.
Előadó: Sóspataki Ferenc természetgyógyász.
2016. szeptember 16. péntek
9 óra: Bemutatkozik a Rescue 24 Nemzetközi Speciális Mentőcsapat.
Munkájukat bemutatja: Pavelcze László vészhelyzet kezelési igazgató.
Helyszín: Iskola udvara
12óra 30 perc: Faluismereti verseny indítása
14 óra: „Lúdas Matyi” az általános iskolások részére
17 óra: „Rómeó és Júlia” színi előadás.
Helyszín: Általános iskola aulája.
A darab megtekintésére előzetes jelentkezés szükséges. Jelentkezni a 06/22-447-012-es telefonszámon lehet munkanapokon 8-16 óra között.
19 óra: Boka és a Klikk zenekar koncertje
„Ha beindul végre, reggel vagy éjjel, hangosan dübörög a Rock and Roll!”
Helyszín: Művelődési ház előtti tér
2016. szeptember 17. szombat
9 – 16 óra: Megyei Sportnap.
Változatos sportprogramok, veterán motorok és kerékpárok, repülő és hajómodell bemutató, íjászat, lovaglás, kempo bemutató, falmászás, kenuzás, és még sok mozgásra serkentő lehetőség. Helyszín: Általános iskola.
9 óra: Szabadfogású festőverseny.
Helyszín: Általános iskola és a falu területe. Várjuk az ecsettel ügyesen bánó festőket. Vásznat biztosítunk. Jelentkezni a 06/ 22-447-012-es telefonszámon lehet munkanapokon 8-16 óra között.
9 óra: Termelői és kirakodóvásár.
19 óra: „Ádám és Éva” stand up comedy a férfi és a nő kapcsolatáról 14-102 éves korosztály részére.
Előadó: Benedek Zalán. Helyszín: Polgármesteri Hivatal.
A darab megtekintésére előzetes jelentkezés szükséges. Jelentkezni a 06/22-447-012-es telefonszámon lehet munkanapokon 8-16 óra között.
Péntek délután (13 – 17óra) és szombat délelőtt (9 – 12óra) nyitva tartó kiállítások:
Tájház, Értéktárház.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.