“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Fejlesztés Seregélyesen: épületszárnnyal bővült a Hétszínvirág baptista óvoda

Author: Főadmin Date: 2023. november 22., szerda 15:44

Új bölcsődei szárnnyal bővült a seregélyesi Hétszínvirág Baptista Óvoda épülete, melyben november elején kezdődhetett az oktató-nevelő munka. Az épület ünnepélyes átadójára november 22-én, szerdán került sor.  Az európai uniós forrásból, mintegy 365 millió forintból megvalósuló bölcsőde kapcsán Varga Gábor országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a múltból a jövőbe vezető út fontos állomásához érkezett Seregélyes. Mint mondta, minden társadalom, közösség megítélését meghatározza, hogyan bánik a fiataljaival és az idősekkel. A fenntartó Baptista Szeretetszolgálat képviseletében Szabó Csaba oktatási főigazgató beszédében a 2022-ben elhunyt baptista lelkész, Szenczy Sándor életének egyik alaptételét, a két kenyér és az öt hal történetét idézte fel. Úgy fogalmazott: a tenni akarás Isten áldásával valósággá válhat. Az ünnepélyes szalagátvágás előtti pillanatokban Kovács Dániel baptista lelkész és Maksai Attila református lelkész kért áldást az új, két csoportszobás intézményre, mely jelenleg is telt házzal működik, huszonhat kisgyermek mindennapjait teszi tanulásban és élményekben gazdaggá. Az eseményen jelen volt Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója is.

Fotó: FEOL/Fehér Gábor

RELATED NEWS

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére