X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Emberkereskedelem Elleni Világnap

Author: Főadmin Date: 2014. október 17., péntek 16:22

 

Ők azok, akiket zsarolással, fenyegetésel tartanak fogva, és alapvető emberi jogaikat megtiporva kizsákmányolnak. Lehet ez szexuális kizsákmányolás, kényszermunka, bérkoldultatás, hajléktalan-csicskáztatás, vagy kényszerházasság. Bármilyen formában jelenik is meg a probléma, az áldozatok közöttünk élnek, talán épp a közvetlen környezetünkben, a szomszédságunkban. Ők állítják elő azokat a javakat és szolgáltatásokat, amiket naponta használunk. Lépten-nyomon találkozhatunk velük. Lehet, hogy ők készítették a mobiltelefonunkat, amin nap mint nap beszélünk, lehet, hogy ők varrták az inget amit viselünk, vagy ők dolgoznak az étterem konyhájában, ahova munka után megyünk. Ezek a dolgok a szemünk előtt történnek, és egészen addig, amíg fel nem nyílik a szemünk.

 

A Baptista Szeretetszolgálat több mint egy évtizede elkötelezett az emberkereskedelem elleni harcban. Napjainkban is több védett-házat és reintegrációs otthont tartunk fent, ahol az emberkereskedelem áldozatai biztonságban, és szakemberek segítségével gyógyulhatnak és rehabilitálódhatnak. Ezek mellett iskolao megelőző programokkal, tanácsadással is igyekszünk felhívni a diákok figyelmét az emberkereskedelem veszélyeire. Szervezetünk az egyetlen civil tagja a Belügyminisztérium által irányított Nemzeti Koordinációs Mechanizmusnak. Állandó együttműködő partnereink az ORFK, a KR Nemzeti Nyomozóiroda (a magyar FBI), az IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet) és számos nemzetközi civilszervezet (A21, Lefö – A, CityHearts – UK, Velencei Önkormányzat – I …) és rendőrségek (pl. Hollnadia, Svájc). Munkatársaink azon dolgoznak, hogy a hét minden napján, és a nap minden órájában segítségére legyenek az áldozatoknak. 

‪ 

Október 18.-a az Emberkereskedelem Elleni Harc Világnapja az Európai Unióban. Ezen a napon emlékezünk meg azokról, akiket akaratuk ellenére kizsákmányolnak, és megfosztanak emberi jogaiktól. 

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére