X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Életmentő készülék az iskolában

Author: Főadmin Date: 2017. február 27., hétfő 17:36

 

Nagyhalász – A Csuha Antal Baptista Általános Iskolában február 27-én, hétfőn 14 órakor ünnepélyes külsőségek mellett adták át azt a közel egymillió forint értékű defibrillátort, amit az intézmény nevelői, a tanulók szülei, környékbeli vállalkozók és a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat segítségével sikerült megvásárolni. 


A nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola és így Nagyhalász városa is életmentő készülékkel gazdagodott. A defibrillátor megvásárlásának gondolata az iskola igazgatójában, Szuhár Miklósban fogalmazódott meg először. A kimondott szó értő fülekre talált és olyan összefogást eredményezett, amely lehetővé tette az elképzelés megvalósítását. Az intézmény vezetői, nevelői, a tanulók szülei, a környéken élő vállalkozók és a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat is támogatta a célt. Az összefogás eredményeként vásárolhatta meg az iskola a közel egymillió forintos készüléket, amit az intézmény bejáratánál, mindenki által elérhetően helyeznek el.

Annak érdekében, hogy minél többen tudják használni a készüléket, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete tanfolyamot indít, amelynek során a résztvevők elsajátíthatják használatának technikáját. A szervezet ingyen biztosítja 15 jelentkező oktatását. A nagyhalásziak azt szeretnék, ha szükség híján por lepné be a „defit”, ám amennyiben esetleg mégis használni kell, öröm lesz mindenkinek az, hogy a közös cél megvalósításának köszönhetően életet menthetnek, hiszen a „baptista iskola több mint iskola”.

A hétfői ünnepségen Szuhár Miklós igazgató Gál Dávidtól, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatójától vette át a defibrillátort, majd a Kisrétköz Táncegyüttes műsora szórakoztatta a megjelenteket.  „A szeretet nem fogy el sosem…” című dalt Hegyes Jázmin hetedik osztályos tanuló énekelte el.      


RELATED NEWS

Idén is útra kelt a Mikulástroli

Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Lap tetejére