“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Csapás és összefogás: egy tűzeset után segített a segélyszervezet

Author: Főadmin Date: 2021. július 20., kedd 11:00

 

Kápolnásnyék - A minapi viharral érkező egyik villám letarolta egy kápolnásnyéki ház felső szintjét. Pavelcze László gyorssegéllyel érkezett a helyszínre.

 

Filotásné Polgár Éva, aki férjével és két kisfiával lakott a ház emeletén, nyugalmat erőltetve magára emlékezett a történtekre. 

– Bizony nagyon hirtelen kellett hazaindulnunk a nyaralásból, vasárnap 11 órakor kaptuk a telefonhívást, hogy villámcsapás érte a házat. Anyósomék ketten laknak az alsó szinten, mi a férjemmel, egy-, illetve hároméves kisfiúnkkal pedig az emeleten. Szerencsére mi nem voltunk otthon. Sok szervezet, egyesület, magánember segít, és bár mindenkinek nem tudok személyesen köszönetet mondani, nagyon hálásak vagyunk az összefogásért. Hiszen mindenünk porrá lett. A villám a lenti fürdőszobáig ért el, ezért még ott is az összes elektromos kábel feketére égett és újra kell húzatni, minden műszaki berendezés tönkrement. Ráadásul nem volt időnk lefóliázni a felső szintet, mert veszélyes lett volna, ezért a mai eső eláztatott az alsó szinten is mindent.   

Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója és a Rescue24 speciális mentőcsoport vezetője tegnap elsősorban tisztálkodási és tisztítószereket, ágyneműt, élelmiszert tartalmazó gyorssegéllyel érkezett meg Kápolnásnyékre, ahol két család – négy felnőtt és két kisfiú – élt a házban, akik azonnali segítségre szorultak, ez pedig a segélyszervezet Pákozdon lévő logisztikai központjából gyorsan megérkezhetett.    

– Azt hoztuk, ami gyorsan előttünk is megjelent a közösségi hálón, annak a kérésnek tettünk eleget – nyilatkozta a nemzetközi mentésben járatos szakember. – De látjuk, hogy folyamatosan érkezik a segítség, helyi vállalkozók meleg ételt hoznak, mások játékot a gyerekeknek. A továbbiakban is figyeljük majd, mire lehet szükség, és tartjuk a kapcsolatot a családdal.   

Pavelcze László elmondta, ebben az esetben egyértelműen úgynevezett „vis maior” helyzetről van szó, hiszen nem elektromos tűz keletkezett, nem egy hősugárzó maradt bekapcsolva, váratlan villámcsapás érte a lakóházat, amelynek szerencsére ilyen esetre volt biztosítása.  

 – A történtekről közvetlenül értesültem a tűzoltó csatornán keresztül, tudtam, hogy az érkező kollégák a tetőtérben „megfogták” a tüzet. De vízzel oltanak, és ez további károkat okoz. Ma hajnalban pedig érkezett egy esőzés, amely átáztatta az alsó szintet, így a szülők is károsultakká váltak.  

Pavelcze László hozzátette, tudomásul kell venni, hogy egyre több lesz a villámcsapás, lesznek nagyobb szélviharok, még tornádók is előfordulhatnak a klímaváltozás hatására. Amire lehet, arra fel kell készülni. A villámcsapások ellen az újabb építésű házak védettek, de a régiek egy részénél ez nincsen így. Egy magasabb fa, épület „lehúzza” ugyan a villámot, de például egy kápolnásnyékihez hasonló lakóövezetben szinte egyformák a házak, ezért erre nem szabad számítani. A szabadban pedig legjobb, ha mindenki védett helyre megy, ha erre lehetősége adódik.  

 

 

RELATED NEWS

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

Lap tetejére