Cipősdoboz Akció 2018: Chuck Norris válaszolt az újságírók kérdéseire
Author: Főadmin Date: 2018. november 26., hétfő 16:26
Budapest (MTI) - Jövőre visszatérek a filmvászonra: februárban egy autóversenyzős film, egy NASCAR-történet forgatásán veszek részt – mondta Chuck Norris hétfőn az MTI kérdésére. Az amerikai akciófilmsztár és egykori karatebajnok a Baptista Szeretetszolgálat meghívására egy jótékonysági rendezvényen vett részt Budapesten.
„Huszonöt éve nem szerepeltem ilyesféle autós filmekben, de most egy nagyon jó forgatókönyvet kaptam, és persze ebben is elintézem a rossz fiúkat, mint minden filmemben. Csak egyszer nem győztem, akkor Bruce Lee kerekedett felül" – tette hozzá Chuck Norris a sajtótájékoztatón.
A 78 éves amerikai sztár, aki a világhírt hozó akciómozik (Ütközetben eltűnt, Delta Kommandó, Az elnök zsoldosa) mellett a Walker, a texasi kopó című sikeres tévésorozatból ismerhet a közönség, a Baptista Szeretetszolgálat meghívására szombaton a feleségével részt vett a Cipősdoboz gálarendezvényen a Sportarénában. Az immár tizenötödik alkalommal induló jótékonysági akció során rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékokat.
Miután Chuck Norris nyolc évnyi sikerszéria után felhagyott a Walker, a texasi kopó forgatásával, mindössze egyszer, 2012-ben tűnt fel a mozivásznon, amikor a The Expendables – A feláldozhatók 2. című akciófilmben játszott el egy kisebb szerepet.
„Harmincéves barátság fűz Sylvester Stallonéhoz, aki ezeket a történeteket kitalálta és rendezi is. Ő kért fel A feláldozhatók 2.-re, és én örömmel vállaltam a szereplést. Azt mondta, a Chuck Norris-viccek és mémek mindenhol jelen vannak a világon, miért ne tegyünk a filmbe is egy ilyet? Így forgattuk le azt a részt, amikor Stallone megkérdezi tőlem, jól hallotta, valóban megmart egy királykobra, mire én azt válaszolom, öt nap kínzó haláltusa után a hüllő elpusztult" – mesélte nevetve az MTI kérdésére a színész.
Az internetezők körében 2005-től keringenek óriási számban olyan mémek, illetve viccek, amelyek Chuck Norrist emberfeletti képességekkel ruházzák fel, illetve humoros, abszurd megállapításokat kapcsolnak hozzá. Az egyik szerint a sztár elszámolt a végtelenig. Kétszer. Egy magyarországi netes voksoláson sokáig úgy állt, az M0-ás hidat is róla nevezhetik el.
„Én ezeket a dolgokat nagyon viccesnek tartom. Akkortájt diákok kezdték terjeszteni ezeket a kis történeteket, aztán ezek terjedtek az egyetemeken, főiskolákon, a hadseregbe is átszivárogtak, aztán a világ minden tájára eljutottak. Arra jöttem rá, hogy ezeken keresztül azokhoz a fiatalokhoz is eljutok, akik már nem látták a filmjeimet és ennek segítségével még több emberen tudok esetleg segíteni" – fejtette ki az amerikai sztár.
Chuck Norris a sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire válaszolva többek között elmondta, hogy a hit és Isten segítsége gyermekkorától jelen van az életében. A sztár elmesélte, hogy amikor 1940-ben megszületett, a világra jötte után hét napon át nagyon beteg volt, de szerinte édesanyja imái megmentették az életét. Arra is kitért, hogy a kemény edzések mellett az istenhit segítette, amikor karatézni kezdett, világbajnok lett, és címét hat éven át megőrizte.
„Isten nélkül filmsztár se lettem volna, és a hitből merítettem akkor is, amikor létrehoztam alapítványomat, amely szegény sorsú gyerekeket tanít karatézni. Eddig harmincezren kerültek ki iskoláinkból, sokan később egyetemre kerültek, sikeresek lettek" – sorolta Chuck Norris.
A sztár és felesége, Gena azt mondta, imáik segítették akkor is, amikor tizenhét évvel ezelőtt ikreik megszülettek, mert az orvosok már lemondtak a babákról. Norris megjegyezte: a Walker, a texasi kopóval ezt követően állt le, hogy többet lehessen a családjával.
„A sorozatot persze nagyon szerettem, Steve McQueen bíztatott arra, hogy magamat alakítsam benne. A producerek egy erőszakosabb, csajozós figurát akartak, de én ellenálltam. Azt is ellenszélben értem el, hogy legyen egy rész a hit erejéről, és óriási nézettséget hozott az epizód" – fűzte hozzá.
Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: nagyrészt Chuck és Gena Norris részvételének köszönhető, hogy a szombati Cipősdoboz-gálán nyolcezren voltak a Sportarénában. Hári Tibor, a szervezet ügyvezető igazgatója hozzátette: idén tizenötödik alkalommal szervezték meg a cipősdoboz-akciót, amelyet minden évben egy hírességgel promotálnak.
„Tizennégy év alatt 600 ezer cipősdoboz ajándékot tudtunk eljuttatni rászoruló, nélkülöző gyerekeknek határon innen és túl. Idén 60 ezer csomagot szeretnénk eljuttatni a leginkább rászorultaknak, köztük nagycsaládosoknak. A Cipősdoboz Vár hivatalos megnyitója pénteken 11 órakor lesz a Deák téren" - fejtette ki Hári Tibor.
A jótékonysági akció részeként Chuck Norris aláírta egyik kalapját, amelyet a következő két hétben a Baptista Szeretetszolgálat közösségi oldalán árvereznek el a legnagyobb gyermekhospice ház javára.
(A sajtótájékoztató a Kempinkski Hotel Corvinusban volt.)
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.