Bemutattuk a besenyődi BapTower-farm egészséges terményeit
Author: Főadmin Date: 2023. február 03., péntek 12:34
A Belügyminisztérium kezdeményezésére a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban léptek fel az ország legszegényebb kistelepülésein élő, a Felzárkózó Települések programban zenét tanuló gyermekek. A Máltai Szimfónia 50 fős zenekarában Tarnabodról, Tarnazsadányból, Monorról, Tiszaburáról, Erkről, Nyírmihálydiból, Pocsajról, Nagycserkeszről és Göncruszkáról érkeztek növendékek, akik kilenc művet (nemzetközi szerzeményeket és hazai népdalokat) adtak elő.
A Baptista Szeretetszolgálat is meghívást kapott az eseményre, amelyen a Besenyődi Jelen-Lét Pontunkon lévő BapTower-farmon növényvédőszer-mentesen termesztett egészséges salátákat, fűszernövényeket és mikrozöldeket mutattuk be és kóstolhatták a résztvevők. Az előadást mások mellett meghallgatta Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Hári Tibor ügyvezető főigazgató, Győri Máté fejlesztési igazgató és Szanyi Gergely településfejlesztési igazgató is. Külön köszönet illeti a BapTower Besenyőd munkatársait és segítőit: Nyisztorné Vékei Brigittát, Neuzer Nikolettát, Juhász Dánielt, Nyisztor Zoltánt és a Besenyőd Jelen-lét Pont munkatársait!
A Máltai Szimfónia a szeretetszolgálat zenei-szociális programja, amely a zenét eszközként használja annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű, iskolai problémákkal küzdő gyermekek társadalmi beilleszkedését segítse. Célja, hogy sikerélményt, odafigyelést és a közösséghez tartozás érzését adja a nehéz körülmények között élő gyerekek számára. A program a különórákra, szakkörökre, zeneiskolába el nem jutó gyermekeknek 35 helyszínen nyújt a nehéz elméleti ismeretek helyett inkább a gyakorlatra építő hangszeres oktatást. A városoktól jellemzően távol eső településeken összesen 1000 gyermek tanul zenélni, közülük a legkiválóbbak a múlt évben több alkalommal is felléptek a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar meghívására, valamint önálló, teltházas koncertet adtak a bécsi Konzerthausban.
A Jelenlét program a magyarországi karitatív szervezetek – közöttük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat – és partnereik válasza a nyomorra. A nyomorúság a szegénység azon mélysége, amikor a hiány már olyan mértéket ölt, hogy eltűnik a holnap, és csak a ma számít. Az így élő emberek a társadalom többsége előtt láthatatlanul, minden remény és valós lehetőség nélkül tengetik mindennapjaikat szegregátumokban, szegény kistelepüléseken, zsákfalvakban. Ha fel akarjuk emelni őket, ha jól és hatékonyan akarunk segíteni, akkor ahhoz előbb le kell hajolnunk hozzájuk, és meg kell értenünk a helyzetüket. Nem elég csak odamenni, ott is kell maradni. Ez hosszú távú elköteleződés, sorsközösség-vállalás, de ez a folyamatos, segítő személyes jelenlét alapozza meg a bizalmat, az integrációt. A Jelenlét program ezért nem uniformizált, általános megoldásokat nyújt az egész településre vonatkozóan, hanem mindig személyre szabottan, az egyénre, a családra fókuszálva segít – és ha kellően sok család élete változik meg, akkor az már a település egészén is látható lesz.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.