“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Az otthonban is készülődtek a nemzeti ünnepre

Author: Főadmin Date: 2016. március 11., péntek 18:21

 

A budapesti Lőportál utcában a szociális munkások és gondozónők segítségével a menekült családok gyermekei kisebb és nagyobb kokárdákat készítettek, valamint az ünnepi alkalomhoz méltó ajtódísszel ékítették átmeneti otthonukban a közösségi termet. A kézműves foglalkozás szervezői munka közben beszélgettek a távolról érkezett fiatalokkal az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről. A gyerekek közül volt, aki megemlítette, hogy például Afganisztánban is hasonlóképpen ünnepelnek. A foglalkozás végén a csoport tagjai megnézték a Ludas Matyi című mesefilmet is.  

A Baptista Integrációs Központ együttműködésben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal valamint a nemzetközi szervezetekkel, fontos és aktív tagja a menekülteket ellátók közösségének.  A Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthona I. és II. 40-40 férőhellyel jelenleg is telt házzal működik.Az otthonokban a befogadó állomásokról érkezett menekült, vagy oltalmazott státusszal rendelkező családok laknak és anyagi erejük, munkalehetőségeik szerint hozzájárulnak ellátásuk költségeihez.

 

RELATED NEWS

Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör

Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.

Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

Lap tetejére