X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Aranyeső

Author: Főadmin Date: 2017. május 27., szombat 21:41

Hajdúböszörmény - 2017. május 27-én Hajdúböszörményben több mint 70 magyar és szlovák területről érkező csapat részvételével került megrendezésre a „Közép- Európai Robotolimpia”, melyen a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata 2 robottal indult.


A robotok és készítőik akadályfutás, szumó, célbadobás, műlesiklás és labirintus versenyszámokban mérkőztek meg egymással, mérték össze felkészültségüket- tudásukat, kreativitásukat. Minden évben a legnagyobb kihívást az összetett verseny jelenti, melynek során a robotoknak úgy kell teljesítenie az öt feladatot, hogy szerkezetük csak a célbadobás előtt módosítható. Az eredményes szereplés alapfeltétele a jó konstrukció, illetve annak hatékony programozása. A verseny eredményhirdetésekor a baptista robotosok 7 alkalommal állhattak dobogóra. Négy arany, és három ezüstérmet szereztek. A legnagyobb kihívást jelentő összetett versenyben a dobogó első és második helyét foglalhatták el.


 

A versenyen elért eredményeink részletesen:


*NiceDroid*: összetett verseny I., labirintus I., célbadobás I., szumó II., akadályfutás II. helyezések
Tagjai: Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária


3_Bit : összetett verseny II., akadályfutás I. helyezések
Tagjai: ifj. Abán Csaba, Léka Patrícia, Poór Lili


A csapatok felkészítője Abán Csaba.


Ez volt az egymás utáni ötödik Robotolimpia, melyen az összetett versenyszámot a Baptista Szeretetszolgálat robotprogramozói nyerték meg, így 2013-tól őrzik veretlenségüket a hazai, és nemzetközi mezőnyben.


RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére