Ajánlja fel Ön is adójának 1 százalékát!
Author: Főadmin Date: 2016. február 11., csütörtök 10:49
A Baptista Szeretetszolgálat Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezete. Szociális intézményein és programjain keresztül sok ezer rászoruló ellátásáról gondoskodik, nemzetközi programokban vesz részt és közel félszáz oktatási intézmény fenntartójaként több ezer gyermek oktatásához és képzéséhez biztosítja a legmagasabb szintű szakmai, tárgyi és lelki feltételeket. A Magyarországi Baptista Egyház a negyedik legjelentősebb egyházként az ország több mint 350 településén van jelen: szociális, közoktatási, felsőoktatási intézményeket tart fenn, aktív szerepet vállal a helyi közösségek építésében hitéleti és kulturális programokkal, együttműködve más egyházakkal, a helyi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel.
Hogyan rendelkezzünk?
- A rendelkező nyilatkozatok benyújtási határideje minden adómegállapítási mód esetén május 21-e.
- A magánszemély a rendelkező nyilatkozato(ka)t papír alapon lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen vagy postán, elektronikus űrlapként, elektronikus úton is eljuttathatja az adóhatóságnak, ha nem küldte volna el az adóbevallásával együtt.
- A borítékos rendszer mellett a személyi jövedelemadó bevallásával (adónyilatkozatával, egyszerűsített bevallásával) együtt a nyomtatványgarnitúra részét képező íven is lehet nyilatkozni (külön-külön nyilatkozat van a két különböző 1%-nak), elektronikus vagy papír alapon, postai úton történő benyújtással.
- Amennyiben a munkáltató vállalja a munkáltatói adómegállapítást, a munkavállaló az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon (vagy azzal egyező adattartalmú lapon) megtett rendelkező nyilatkozatát lezárt, adóazonosító jelével ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan saját kezűleg aláírt postai borítékban elhelyezve legkésőbb május 10-ig eljuttathatja a munkáltatóhoz.
- A rendelkező nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, illetve az egyházak esetén a technikai számot kell feltüntetni.
- Egyház részére akkor is rendelkezhetünk, ha az adónk 0 forint (diákok, nyugdíjasok stb.). Ennek azért van értelme, mert az 1%-ot kiegészítő állami támogatás elosztásánál az egyes egyházak az 1%-ról rendelkezők arányában részesülnek.
RELATED NEWS

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!
