X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A szeretet hatalma!

Author: Főadmin Date: 2015. január 21., szerda 13:53

A szeretet hatalma!

Több, mint ötvenezer cipősdoboz támogató 2014-ben

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai kedden este baráti közösségben, neves vendégek társaságában köszönték meg támogatóiknak azt, hogy a korábbi évekhez képest is  sikerült bővíteniük azok számát, akik fontosnak tartják a segélyszervezet céjait. Hiszen talán soha korábban nem volt ennyi jószándék és segítő.

 

A Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével és jóvoltából ebben az esztendőben összesen 51 ezer 300  rászoruló számára lett a karácsonyi ünnep sokkal szebb és értékesebb alkalom, háromszáz gyengén látó számára pedig nagyszerű ajándék a krisztusi nap.  Szenczy Sándor, a segélyszervezet alapító elnöke január 20-án kedden a  Kempinski Hotel Corvinusban a támogatók közössége előtt arról beszélt: amikor az akció kezdete előtt előirányozták munkatársaival az ötvenezres dobozszámot, azt, hogy ennyien küldenek majd cipősdoboznyi ajándékot, bizony voltak kétségei. Ezek a  kételyek azonban gyorsan elmúltak, hiszen életében ismét megtapasztalta, hogy "a kevés is elég, ha az ember hinni tud, és ha az ember igazán adni akar".  Szavaival arra emlékeztetett: volt idő, amikor mindannyian azt hittük, hogy Magyarország csak kapni akar, és soha nem szeretne adni. Szenczy Sándor elárulta, hogy ebben ő soha nem hitt igazán. Mi lett ennek az eredménye? Tízezer, százezer mértékű adományozó és  2015-ben 51 ezer 300 cipősdoboz ajándék: Isten segedelmével.  Szenczy Sándor hangsúlyozta,  jó látni, hogy egyre többen veszik észre, adni öröm. "Mert amikor adok, a másikat építem, és ezzel párhuzamosan önmagamat is".

A Baptista Szeretetszolgálat alapító elnöke az ünnepi alkalom végén Isten áldását kérte az adományozókra, majd a segélyszervezet vezetőjeként nem feledkezett meg azokról sem, akik nem lehettek az ünnepség vendégei: sok-sok ezer "dobozoló" honfitársunkról. A Cipősdoboz Akció adományozói és közreműködői a segélyszervezet elnökétől elismerést vehettek át. A fogadás a Kempinski Hotel Corvinus jóvoltából valósulhatott meg.

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére