A siker fejben dől el – tehetségtámogatás és blogíró verseny
Author: Főadmin Date: 2015. november 04., szerda 10:34
A Kovács Pál Baptista Gimnáziumban immár 20 éve foglalkoznak sporttehetségek felkészítésével, s e különleges terület kihívásai folyamatos megújulást kívánnak. A november 12-i szakmai nap az intézmény sajátos megoldásaiba nyújt majd betekintést. A szervezők be kívánják mutatni a tehetségtámogató tevékenységet, a többszörös intelligencián alapuló tanulási szituációkat, a tanulásmódszertan és a tehetséggondozás kapcsolatát, miközben az előadók gyakorlati tapasztalatokról adnak számot. A program 10 órakor kezdődik az intézményben. Aznap hirdetik meg a blogíró verseny első fordulóját is 14-18 éves élsportolók számára, akik így megoszthatják élményeiket és tapasztalataikat a sporttal még csak ismerkedő fiatalokkal. Legalább egy oldalas szöveget várnak a szervezők videóval, vagy fényképpel. Szavazni majd a verseny facebook oldalán lehet. Az írásokat szakmai zsűri bírálja el, a munkában három újságíró is részt vállalt. (A részletekről, a témajavaslatokról Kovács Mónika ad tájékoztatást a 06-70-9023521-es telefonszámon.)
RELATED NEWS
„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk
Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”
Megszerveztük az I. Bapti Kupát
Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.
Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház
Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.


MENU